Játékos közlekedésbiztonsági program erkeles kisdiákoknak


2015-04-20 22:59:43  | cikk: HuHa  | 


Játékos közlekedésbiztonsági program erkeles kisdiákoknak főképe
Az Erkel Ferenc Ének-zenei Általános Iskola második osztályos kisdiákjai vettek részt azon a ma délutáni programon, melyet Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programja keretében szerveztek meg az iskolában. A gyermekek szüleikkel, nagyszüleikkel együtt közlekedésbiztonsággal kapcsolatos feladatlapot oldottak meg, s közben a legfontosabb közlekedési szabályokkal ismerkedtek meg. A feladatok között szerepelt labirintus, az irányok felismerését célzó színező, KRESZ táblás feladat és gyalogos közlekedésre vonatkozó kérdés.

Ludvig Andreától, a program szervezőjétől megtudtuk, a pályázati kiírás szerint legalább tizenöt szülő, nagyszülő részvételét kellett biztosítaniuk a közlekedésbiztonsági délutánon, a 2. a osztályos gyermekek szülei azonban ennél jóval nagyobb számban képviseltették magukat. Kovács Ábelt nagymamája és nagypapája kísérte el a programra, ők segítették a kisfiút a feladatlap kitöltésében. Mint mondta, nagyon érdekes feladatokat kellett megoldaniuk és sokat tanult a helyes közlekedésről.

A feladatlapok kitöltését követően az udvaron folytatódott a helyes közlekedésre nevelő program, az intézmény mobil KRESZ parkját felépítve, kerékpáron gyakorolhatták a gyerekek a szabályok betartását. A Pápai Rendőrkapitányság közreműködésével az iskola körüli utcákat jelenítették meg a táblákkal, bójákkal, és ezen mutatták be, hol kell gyalogosan, hol lehet kerékpárral közlekedni. Az iskolarendőr közreműködésével a gyermekek láthatósági mellényt húzva az intézmény környékét is bejárták, megismerkedtek a közlekedési táblákkal, forgalmi helyzetekkel. Császárné Elek Veronika rendőr alezredes elmondta, az Erkel iskola környéke nagyon forgalmas, fontos, hogy a legkisebbek is tudják, miként közlekedhetnek biztonságosan.
A délután végén a kicsik birtokba vették a közlekedési játékokra alkalmas szőnyegeket, melyeken kisautóikkal gyakorolhatták a szabályok betartását.

Az Erkel iskolában zajló közlekedésre nevelő programban felsőbb osztályok is részt vesznek, a pályázaton elnyert közel kétszázezer forintból vásárolták meg a hatalmas terepszőnyegeket és a programhoz szükséges kellékeket. 

A program kapcsán helyezték el az iskolai kerékpártárolónál azt a tájékoztató táblát, mely a kerékpárok kötelező tartozékait mutatja be. A táblát a Pápai Rendőrkapitányság mellett működő Pápa Városi Baleset-megelőzési Biztottság készíttette, hogy tudatosítsák szülőkben és gyermekekben, milyen tartozékokkal kell felszerelni a bicikliket. Az idei évben összesen nyolc ilyen táblát gyártottak, valamennyit általános iskoláknak adták át, főként olyanoknak, melyekbe sokan járnak kerékpárral.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!