Rokigála, dupla előadással


2015-04-19 14:08:11  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Rokigála, dupla előadással főképe
A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében a Black Bunny Rock and Roll Club immár 18. alkalommal, dupla előadással kedveskedett közönségének. A két gálaműsoron a Balance Dance Team táncosai mellett az egyesület szinte összes táncosa színpadra állt, előbb a kicsik, akiknek ez volt az első nagy bemutatkozása, majd a haladók és a versenyzők is rivaldafénybe léptek. Mindkét gálán 35 műsorszámot láthattak a nézők, emellett a klub meglepetésekkel is készült.
- Meglepetés vendégünk Pirovits Árpád sztepptánc világbajnok, hétszeres magyar bajnok volt, valamint a közelgő anyák napja miatt minden táncosunk édesanyjának egy-egy szál virággal kedveskedtünk, mondanom sem kell, szem nem maradt szárazon. Fontosnak tartjuk, hogy megköszönjük a munkájukat, hiszen hétről-hétre ők biztosítják azt, hogy tanítványaink edzésre, versenyekre, fellépésekre tudjanak járni, mindent a szülőknek és a családtagoknak köszönhetünk – mesélte Szegediné Murai Dóra, az egyesület vezetője.
Az elmúlt időszakban az egyesület remek eredményeket ért el, Tibold Márton és Tibold Eszter első országos versenyükön junior kategóriában ötödik helyen végzett, a Full Speed felnőtt formáció pedig nyolcadik lett, a Balance Dance Team csapat a Magyar Látványtánc Sportszövetség győrszentiváni országos bajnokságán hat arany-, négy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza. Szegediné Murai Dóra elmondta, nagyon erős évük lesz idén, júliusig minden hétvégéjük be van táblázva, készülnek a nyári táborokra, őszre pedig a Magyar Táncsport Szakszövetség elfogadta versenyrendezési kérelmüket, így nyugat-magyarországi kupát rendezhetnek, melyről a legjobbak az országos vetélkedésre juthatnak tovább.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!