Több mint 300 résztvevő a türrös kulturális bemutatón


2015-04-11 15:32:34  | cikk: Babos Petra  | 


Több mint 300 résztvevő a türrös kulturális bemutatón főképe
Szinte zsúfolásig telt péntek estére a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházterme a pápai Türr István Gimnázium és Kollégium kétévente megrendezendő kulturális bemutatójára. A hagyományos rendezvény fő törekvése az volt, hogy a szürke, tanulással töltött hétköznapok közé vidámságot és ünnepet csempésszenek. A több mint két órás bemutatón irodalom, tánc, zene és ének váltogatta egymást.
A színvonalas összeállításban az iskola minden osztálya szerepelt, 34 műsorszámban, több mint 300 diák részvételével.
A gondosan összeállított repertoárra már év eleje óta készültek a tanulók, hiszen januárban már volt egy előválogató, ahonnét a legjobbak kerültek a tegnapi bemutató szereplői közé.
 A zenei produkciók létrejöttében a Bartók Béla Zeneiskola pedagógusai, a tánc betanításban a Tánc-Lánc táncpedagógusai és az iskola tanárai segítettek.
A rendezvényen jelen volt Unger Tamás alpolgármester és Egyházi Andrea, a KLIK Pápai Tankerületének igazgatója is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!