DK-sajtótájékoztató - Példaértékű a Csillagpont


2015-04-10 10:36:26  | cikk: pgya  | 


DK-sajtótájékoztató - Példaértékű a Csillagpont főképe
A Pálos tér piac felőli részén tartott sajtótájékoztatót Kerecsényi Zoltán, a Demokratikus Koalíció (DK) önkormányzati képviselője ma délelőtt, amely alkalomból négy témában fejtette ki saját, illetve pártja álláspontját.
Kerecsényi Zoltán örömmel közölte, hogy a DK egyes közvélemény-kutatások szerint 10 százalékon áll, amit jó jelnek vélt arra nézve, hogy a hétvégén a tapolcai időközi választásokon a demokratikus ellenzék jelöltje fog nyerni. Továbbá reményét fejezte ki aziránt, hogy vasárnap sikerül megálljt parancsolni a szélsőjobboldal előretörésének.
A sajtótájékoztatón a pápai DK szolidaritását fejezte ki a holnapi fővárosi nagyszabású ellenzéki demonstrációval, amelyen a befektetési alapok károsultjai mellett emelnek majd szót.
A héten volt a Nemzetközi Romanap, amellyel kapcsolatban Kerecsényi Zoltán példaértékűnek nevezte a Rigó lakótelepen létrehozott Csillagpont szolgálatóközpontot, amely a helyi romák felzárkóztatását hívatott elősegíteni.
A DK pápai elnöke kifogásolta a városi fakivágásokat. Tájékoztatása szerint több polgártól érkezett hozzá panasz, hogy feltűnően sok fa esett kivágás áldozatául, amelyeket szerinte a frissen ültetett facsemeték nem pótolnak, merthogy azok csak 20-30 év múltán nőnek meg.
- A DK részéről akceptáljuk az Esterházy-kastély megújulását, jövő heti megnyitását. A több ütemben, jelentős európai uniós forrásból megvalósult rekonstrukció különleges, egyedülálló, sok látogatót vonzó lehet a jövőben. Bízunk a jó és hasznos működtetésben. Ez mindannyiunk érdeke, mert elsősorban pápaiak vagyunk, mindannyiunk számára büszkeség a kastély – fejezte be a rövid, kitelepüléssel egybekötött sajtótájékoztatót Kerecsényi Zoltán, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a Petőfi- és Jókai-szobrok a kastély közelében maradnak.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!