Felgyorsítanák a 83-as főút fejlesztésének megkezdését


2015-04-10 00:30:51  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Felgyorsítanák a 83-as főút fejlesztésének megkezdését főképe
A 83-as főút fejlesztésével kapcsolatos döntéshozatal és beruházás-előkészítés felgyorsítása érdekében az érintett települések vezetői, illetve országgyűlési képviselői előrehaladott egyeztetéseket folytatnak – tájékoztatott dr. Áldozó Tamás polgármester csütörtök délután a városházán, ahol ennek a széleskörű együttműködésnek egy újabb megbeszélését tartották.

A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő kiemelte: a 83-as út jelentős forgalmat bonyolít le, ugyanakkor a jelenlegi formájában rendkívül nehézkes, már-már balesetveszélyes rajta a közlekedés, ezért mindent megtesznek azért, hogy a felújítása minél előbb elkezdődhessen. Mint mondta, a beruházás megvalósulásának ideje nagyban függ az előkészületektől. Hozzátette, a kormánynak határozott célja, hogy az eddigi átlagos 6,5 évről 2-2,5 évre csökkenjen egy új út megépítésének időtartama.
Az országgyűlési képviselő emlékeztetett, a 83-as út fejlesztéséről nemrég kormányhatározat született. Úgy fogalmazott: a régóta várt, tízmilliárdos nagyságrendű beruházással kapcsolatos legfontosabb döntés az lesz, hogy kétszer egysávos, vagy kétszer kétsávos utat építsenek. Az útfejlesztéssel kapcsolatban még sok a kérdőjel, azonban az biztos, hogy a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban megépül a – részben új nyomvonalon haladó – új út.

– A kormány partner a 83-as főút fejlesztésében, azonban úgy gondoljuk, az ehhez szükséges döntések meghozatalában gyorsítani tudunk egy közös, együttes fellépéssel – mutatott rá Áldozó Tamás. Megtudtuk tőle, készülőben van egy olyan szakmai anyag, amivel megkönnyítik az útfejlesztéshez szükséges előterjesztést benyújtó miniszter dolgát. Emellett az érintett polgármesterek hamarosan egy közös nyilatkozatot írnak majd alá, melyben felsorakoztatják érveiket az ügy mellett.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!