Ismét a legjobbak között a Motax Concordia Pápa KC


2015-04-06 13:40:25  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Ismét a legjobbak között a Motax Concordia Pápa KC főképe
Az NBI/B-s kosárlabda bajnokság utolsó fordulójában Sopronba látogatott a Motax Concordia Pápa KC csapata. A mérkőzésnek nem kisebb tétje volt, mint a legjobb négybe kerülés. Az utóbbi fordulókban a sorozatos körbeveréseknek és a győzelmeknek köszönhetően a minimális célkitűzést, vagyis a legjobb nyolc csapat közé kerülést már biztosította a Pápa, azonban ha már adódott a lehetőség, mindent megtettek azért, hogy a tavalyi bravúros eredményt megismételjék. Nem ígérkezett könnyűnek az összecsapás, hiszen a Sopron pedig épp a nyolcba kerülésre hajtott, vagyis igazi ki-ki mérkőzést vívott egymással a két csapat. A mieink felkészülését több nehézség is hátráltatta, köztük a legérzékenyebben egyértelműen Keresztes hét eleji sürgősségi vakbél műtétje, mellyel hetekre kiesett a hadrendből. A mieink a Szanati, Ács, Henrik, Perák, Kutasi ötössel kezdtek. Az első néhány percben rögtön beindultak a csapatok, sorra estek a kosarak, egyik csapat sem tudott meglépni a másiktól. A hatodik percben még vezetett a vendégcsapat (10-12), azonban néhány perc leforgása alatt nagyot változott a játék képe. A hazaiak agresszívabb védekezésre váltottak, mely nem ízlett a PKC-nak, és tetemes hátrányba kerültek (15:26). Céljai elérése érdekében váltani kellett a vendégeknek, mind védekezésben, mind támadásban. Ez meg is történt a kemény hazai védekezést egyre többször sikerült taktikus játékkal mattolni, míg védekezési oldalon a félidő utolsó négy percében mindösszesen két kosarat engedélyeztek a SMAFC-nak. A félidőre majdnem sikerült ledolgozni a hátrányt, hárompontos hazai vezetést mutatott az eredményjelző a nagyszünetben (39-36). Fordulást követően egyre inkább tudatosulni látszott a pápai játékosokon, hogy mindent eldöntő húsz perc következik. Ezen a kettő negyeden múlik a helyezés, nincs már javítási lehetőség. Ennek tükrében kezdte a Vajda legénység a második játékrészt. Ötletes, távolról is pontos dobásokkal operáló támadásokat vezettek, mellyel hétpontos előnyre sikerült szert tenni. Ebben az időszakban működött legjobban a pápai rotáció, míg ellenfél oldalon a soproniak nem igazán találták a megfelelő ötösüket. A negyed derekára azonban egy nem várt mély hullámvölgy következett be a vendégek játékában, több könnyelmű eladott labda és egyénieskedő támadójáték következményeként a negyed végére ismét a hűség városiak vezettek három egységgel. Az utolsó játékrész igazán küzdelmes játékot hozott a szó legszorosabb értelmében. Mindkét csapat utolsó erőtartalékait mozgósította, melyet legfőképp a védekezésben használt fel. Nagyon nehezen jutottak tiszta helyzetekig a csapatok, ebből is azonban a SMAFC jött ki jobban, öt perccel a végső dudaszó előtt már hét ponttal vezettek. Vendég időkérés, és cserék következtek, hogy egy utolsó nagy rohamot indítson a Motax. Előbb három perc alatt sikerült ledolgozni a hátrányt, majd a kiélezett végjátékban egy labdaszerzést követően sikerült bevinni a döntő kétpontost, mellyel "magabiztosan" zsebelte be az idegenbeli győzelmet a Pápai KC, és a többi csapat eredményétől függetlenül biztosította helyét a felsőházi rájátszásban.

SMAFC - NYME - Motax Concordia Pápa 67:68 (26:15, 13:21, 20:20, 8:12)

Vajda Balázs: Gratulálok a csapatnak, óriási eredményt értünk el ismét közösen, mely útján mielőbbi gyógyulást kívánok lábadozó játékosunknak, Keresztes Rafinak. Ehhez a sikerhez a klub minden játékosa, edzője és személyzete kellett. Köszönöm az eddigi munkát és hasonló folytatást kívánok mindannyiunknak. A tavalyi bravúros eredmény után az idei szezonban is sikerült elérni a dobogó alsó fokát az alapszakasz után, mely talán még nagyobb bravúrnak mondható, mint az előző évben. Az eredmények tükrében olyan nagymúltú csapatokat sikerült megelőzni, mint a Baja vagy a Veszprém. A playoff rendszerben két győzelemig tartanak a párharcok, ahol a Pápa a feljutásra is esélyes DEAC csapatával került szembe. A mérkőzések időpontjai az elkövetkező napokban kerülnek egyeztetésre.

Sopron: Csaplár-Nagy 6, Balogh 24/3, Karácsonyi, Szabó 11, Török 8, csere Szekeres 2, Berneczei 2, Vesztergom 13, Jávor 1

Pápa: Szanati 12, Ács 5, Henrik 10, Perák 2, Kutasi 11, csere Horváth 3/3, Hadnagy 7/3, Sömenek 14/6, Simon 4

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!