Lengyel Ferenc előrelépést vár az MTK ellen


2015-04-03 00:04:09  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: nso.hu  | 


Lengyel Ferenc előrelépést vár az MTK ellen főképe
A magyar válogatott Európa-bajnoki selejtezője miatt kéthetes szünetet követően a NB I-es mezőny második helyén álló MTK otthonában folytatja a bajnokságot a 13. pozíciót elfoglaló Lombard Pápa. A pápaiak számára fontos találkozó felvezetésében Lengyel Ferenc vezetőedző azt mondta a hivatalos honlapnak, volt ideje átgondolni a Nyíregyháza elleni vesztes meccset és arra kis kitért, a csapatjáték mely területén kell fejlődniük.
- A válogatott találkozó miatt volt egy szusszanásnyi időnk, így átgondoltam a Nyíregyháza elleni összecsapás tapasztalatait, ezek alapján állítottuk össze a két hetes felkészülési programunkat. Úgy gondolom, hogy a párharcokban valamint a támadásvezetéseinkben, támadásbefejezésekben kellett fejlődnünk, és a védekezésünkön is próbáltunk csiszolni.
A vezetőedző úgy tervezte, hogy a bajnoki szünetben egy edzőmérkőzéssel is kiegészül a Lombard Pápa programja, azonban ez végül nem jött létre.
- Volt tervben edzőmérkőzésünk egy litván első osztályú együttes ellen, amelyet végül nem sikerült tető alá hozni, utána pedig már nagyon nehéz volt megfelelő ellenfelet találni egy felkészülési találkozóra. Nagy bánatom, hogy meghiúsult az edzőmeccs, mert szükségünk lett volna rá - jegyezte meg Lengyel Ferenc.
A Lombard április 3-án 16 órakor tartja utolsó edzését az összecsapás előtt, az április 4-én 18:30-kor kezdődő találkozón Farkas Ádám dirigál majd.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!