Íjászat: Vései Réka világbajnoki címet szerzett


2015-04-02 06:56:33  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: www.wiac2015.org  | 


Íjászat: Vései Réka világbajnoki címet szerzett főképe
Március 18 és 22. között Észtországban rendezték az IFAA szövetség teremíjász világbajnokságát. A nemzetközi viadalra a világ minden tájáról komoly mezőny gyűlt össze, a nevező között természetesen ott voltak a magyarok is, a honi delegációban a pápai Delta Íjászegyesület négy versenyzője, Süle István, Gyenge Zsófia, Vései Réka és Bakos Dominik is helyet kapott. A mieink a várakozásoknak megfelelően kiválóan szerepeltek, a legfényesebb érmet csigás kategóriában a lányok között a Türr István Gimnázium tanulója, Vései Réka szerezte, aki világbajnokként térhetett haza Pärnu városából. A fiatal világbajnoktól megtudtuk, nem számított az első helyre, hiszen mindössze egy éve űzi intenzíven ezt a sportágat, ráadásul azzal az íjjal vett részt a versenyen, melyet szüleitől karácsonyra kapott, de a heti hét edzésen befektetett munka meghozta a gyümölcsét.
- A háromnapos verseny első és harmadik napján tíz méterről lőttünk, a második napon – idén először – úgynevezett flint kört is rendeztek, ami azt jelentette, hogy váltakozó távokról kellett leadni a lövéseket. Nagyon örülök, hogy jól ment a verseny, így visszagondolva elmondhatom, hogy magabiztosan szereztem meg az aranyérmet, amiért szüleimnek és edzőimnek is nagy köszönettel tartozom. Nagyon jó érzés volt, hogy jól ment a verseny és azt sem fogom elfelejteni, amikor a nyakamba akasztották az aranyérmet. Bízom benne, hogy a jó formám a gödöllői terep-világbajnokságra is kitart, jövőre pedig a spanyolországi Európa-bajnokságon is szeretnék elindulni.
Süle István elnök elmondta, a Delta Íjászegyesület rendezte idén a terepíjász országos bajnokságot, az ott eredmények alapján javasolták az országos bajnoki címet elért sportolóiknak, hogy érdemes lenne elindulni a világeseményen.
- Mindenkivel meg vagyok elégedve, mindannyian jó pontszámot lőttek, Vései Réka világcsúccsal szerezte meg a világbajnoki címet, mellette három negyedik helyet szereztünk, a Szent István iskola tanulója, Bakos Dominik mellett Gyenge Zsófia és jómagam is épphogy lecsúsztunk a dobogóról. A jövőben azon dolgozunk, hogy az érem megszerzéséhez szükséges pici pluszt hozzá tudjuk tenni a telejsítményünkhöz.
Süle István hozzátette, a versenyen való részvételéhez nyújtott anyagi segítségért szeretne köszönetet mondani dr. Áldozó Tamás polgármesternek, Nagy Józsefnek, valamint a Szent István Római Katolikus Általános Iskolának, amiért önzetlenül támogatták a versenyzők kijutását.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!