Családi délután a tókerti plébánián


2015-03-30 13:48:06  | cikk: pgya  | 


Családi délután a tókerti plébánián főképe
Virágvasárnap alkalmából a tókerti Szent Benedek Plébánia közös Húsvét előtti családi délutánra invitálta a híveket, amelyet a plébánia kórusának tagjai szerveznek – nyilatkozta hírportálunknak Szijártó László esperes, plébános. 15 órától családi szentmise kezdődött, melyet 16 órától 18 óráig kézműves foglalkozások követtek. Filckosárkát, csipeszes csibéket és tojásokat, asztali dekorációkat készítettek a gyerekek és szülők, legnagyobb sikere a csokigolyó nyuszinak volt. Este hat órától lehetőség nyílt a Marcelino kenyér és bor című film megtekintésére is. A szentmisén és az követő rendezvényen jelen volt dr. Kontrát Károly miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is, aki a tókerti egyházközség tagjaként szívesen szokott részt venni a közösségi eseményeken. Gyerekeket és szülőket az udvaron szeretetvendégség várta süteményekkel, szendvicsekkel, üdítővel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!