A kimaradt ziccerek megbosszulták magukat


2015-03-28 19:32:04  | cikk: Haraszti Gábor  | 


A kimaradt ziccerek megbosszulták magukat főképe
Az elmúlt héten az NB II-es kézilabda bajnokság 15. fordulójában Érden megszerezte első tavaszi pontjait a Bakonyerdő Pápa. Kapcsándi Zsolt csapatának célja a mostani fordulóban az volt, hogy az Ács ellen megduplázza idei bajnoki pontjai számát. Erre meg is volt minden esély, hiszen a hazai pálya mellett az is a mieink mellett szólt, hogy az őszi párharc során is a pápaiak gazdagodtak a pontokkal (21-27). Ezúttal is szép számú közönség előtt sorakoztak fel a csapatok a bemutatáshoz, a meccs első gólját Kapcsándi Kristóf szerezte. A vendégek kezdték jobban a találkozót, 2-2 után három gyors góllal 2-5-re léptek meg. A három-négy gólos differencia az első negyed óra végére is megmaradt, 5-9-es állásnál Kapcsándi Zsolt időt is kért és alaposan leteremtette övéit, mivel nem azt látta a pályán, amit az öltözőben kért. Nem játszották a gyakorolt figurákat, sok volt az egyénieskedés, a sok kimaradt ziccer, a négy perce tartó gólcsendet Bors Martin törte meg (6-10). Sajnos a folytatásban sem a mieink elképzelései szerint alakult a meccs, hiába a kettős emberelőny és az ellenfélnél Benkovits piros lapja, nem sikerült közelebb férkőzni, 13-18-at mutatott az eredményjelző a szünetben. Az elsőnél jobban kezdte a második felvonást a Bakonyerdő, Bors szó szerint hálószaggató gólja után már csak két találatra volt a Pápa, egyenlíteni azonban több ok miatt sem sikerült: sok volt az eladott labda, a beállót nem sikerült megjátszani és sajnos a kapusteljesítmény is elmaradt a várttól, a 40. percben ismét négy gól volt a különbség (17-21). A játékrész második felében aztán megint felpörögtek az események, összekapta magát a Pápa, olyannyira, hogy még Lakos négyperces kiállítását és Kapcsándi Kristóf nehezen értelmezhető piros lapját is elbírta az együttes, négy perccel a lefújás előtt vendég időkérésnél megint három találatra voltak csak a kék mezesek (25-28). A hajrában azonban hiába egyenlíthettek volna többször is, nagyobbnál-nagyobb ziccerek maradtak ki, így nem nyerhetett a Bakonyerdő Pápa.

Bakonyerdő Pápa – Ácsi Kinizsi SE 27-30 (13-18)

Kapcsándi Zsolt: Nehéz ilyenkor bármit is mondani… Az első félidőben kis túlzással az volt az érzésem, hogy nem is akarunk kézilabdázni, az Ács pedig úgy jött ide, hogy elviszi a két pontot. A végén négy ziccert hagytunk ki, ezen nincs is mit nagyon magyarázni. Kapcsándi Kristóf olyanért kapott piros lapot, ami megkockáztatom, két percet sem ért volna, a másik oldalon egy könyöklést meg nem vettek észre, de nem szeretném a játékvezetőkre kenni a fiaskót, saját magunknak köszönhetjük a vereséget, nagyon el vagyok keseredve.

Pápai gólszerzők:
Kapcsándi Kristóf 10
Bors Martin 6
Szakács Dániel 3
Róth Gábor, Füzi Attila, Bors Patrik 2-2
Lakos Csaba, Fébert Levente 1-1

A juniorok 52-30-as győzelmet arattak.

A bajnokság április 11-én Komáromban folytatódik, majd április 15-én, szerdán 20 órától hazai pályán a Veszprémi Egyetem lesz a mieink ellenfele.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!