Jó játékkal, magabiztosan nyert a Pápa KC


2015-03-27 22:12:39  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Jó játékkal, magabiztosan nyert a Pápa KC főképe
A legutóbbi négy mérkőzéséből hármon vereséget szenvedő Falco II. ellen zárta a hazai NB I/B-s kosárlabda bajnokság alapszakaszát a Motax Concordia Pápa KC. Az elmúlt héten a MAFC otthonában győzelmet arató pápaiak minimális célkitűzése a találkozó eredményétől függetlenül már sikerült, hiszen a fővárosi győzelemmel bejutottak a legjobb nyolc közé, ám amennyiben a hátralévő két találkozójukat megnyernék Henrik Istvánék - és riválisaik meccsein számukra kedvező eredmények születnének - nem lenne elképzelhetetlen a legjobb négybe kerülés sem. Az odavágón 76-70-re győztek a mieink, a tabellán a vendégek a hetedik, a mieink a hatodik helyet foglalták el. Vajda József a Szanati, Perák, Henrik, Kutasi, Ács kezdő ötöst küldte pályára. Feldobás után Ács szerezte a meccs első kosarát, majd később Kutasi is betalált, a vendégek büntetőből két és fél perc után szerezték első kosarukat (4-2). Ahogy teltek a percek, egyre nagyobb előnyben kosárlabdázhatott a Pápa, mely a negyed derekán érthetetlen módon elkezdett kapkodni, sok labdát adott el, így a szombathelyiek előbb egyenlítettek, majd – ha csak rövid ideig is - a vezetést is átvették (15-17). Mint később kiderült, ekkor vezetett utoljára a Falco, hiszen rövid idő elteltével Kutasi triplájával ismét a mieinknél volt az előny (18-17), mely öt pontra nőtt a rövid pihenőre. A második játékrészben öt perc alatt megduplázta előnyét a Motax, a gyomorrontás miatt csak epizódszerepet vállaló Keresztes zsákolásával már tíz pont volt a differencia (17. perc 34-24). A vendégek pontatlanul játszottak, nem tudtak mit kezdeni a mieink zónavédekezésével, és hiába kért időt a vendégek mestere, ez sem segített csapatán, a félidőre tovább növelte előnyét a hazai gárda (49-37). Két Szanati duplával folytatódott a nagyszünet után a meccs, a vendégek három perc után megint büntetőből tudtak csak eredményesek lenni, és bár a Pápa több könnyű labdát is eladott és támadásban többször figyelmetlen volt, a vasiak látványosan nem tudtak faragni hátrányukból, sőt! Másfél perccel a negyed vége előtt Henrik újabb hármasa hűtötte le a kedélyeket, 13 pontos előny maradt a záró felvonásra (65-52). Mindent egy lapra feltéve jött fel a küzdőtérre az utolsó negyedre a Falco, hiába, ugyanis Szanati négy és Henrik három pontjával két perc alatt eldőlt, hogy a vendégeknek ma nincs keresnivalójuk, végül teljesen megérdemelten, 16 ponttal nyert a Motax Concordia Pápa KC.

Motax Concordia Pápa KC – Falco II. 87-71 (24-19, 25-18, 16-15, 22-19)

Vajda József: Szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert 95 százalékban megcsinálták azt, amit kértem tőlük és fegyelmezett jó játékkal elbírtuk azt is, hogy Keresztes Rafaelre betegség miatt nem nagyon számíthattunk, Ács Péter remekül helyettesítette. Megmondom őszintén, nem gondoltam volna, hogy ennyire magabiztosan nyerünk, jó csapat a Falco, de hazai részről ma mindenki hozzátette a magáét és megérdemelten nyertünk.

Pápai dobók: Szanati 17, Perák 4, Ács 17, Henrik 13/9, Kutasi 12/6. Csere: Horváth 2, Hadnagy 6, Perger, Simon L. 2, Sömenek 2, Pölöskei, Keresztes 12

Az alapszakasz Sopronban zárul.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!