Elsöprő siker az erkeles vásári forgatag


2015-03-25 21:10:03  | cikk: Babos Petra  | 


Elsöprő siker az erkeles vásári forgatag főképe
A Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola tavaly májusban mutatta be nagysikerű előadását, az Aprók a vásárban című vásári forgatagot. A tavalyi év sikerein felbuzdulva, úgy gondolták, hogy ebben a tanévben is bemutatják az érdeklődőknek.

A nagyszabású produkcióból minden osztály kivette a részét, az elsősök és a másodikosok somogyi táncokat, a harmadikosok sárközit, a negyedikesek rábaközit, az ötödikesek szatmárit, a hatodikosok kalocsait a hetedikesek pedig gömöri táncokat mutattak be.
Heizer Zoltánné igazgatónő hírportálunknak elmondta, a két teltházas előadás hatalmas sikert aratott a nézők körében, s nagy örömükre szolgált, hogy a meghirdetett vásári napra sokan elfogadták meghívásukat.
- A mi iskolánkban elsőtől hetedikig foglalkoznak a gyerekek néptánccal heti egy órában. Nagyon fontosnak tartjuk a hagyományok ápolását, őrzését. A néptánc olyan összetartó erő, mely igazi közösséggé kovácsolhatja össze a táncosokat. A műsor folyamán közel 420 gyermek lépett színpadra, az előadásban egy vásári forgatag elevenedett meg, bábosokkal, tűzzsonglőrökkel, vásári kikiáltókkal és tornászokkal.

A diákokat Tavaszi Ildikó, Vida Anna, Müller Anita, Nemes István, Rabi Erika, Müller Sára és Müller Zoltán tanították be. A forgatag ideje alatt Németh Dénes és zenekara húzta a talpalávalót.
Heizer Zoltánné úgy fogalmazott, a rendezvény szinte tekinthető egy Guinness rekordkísérletnek is, mivel ritka, hogy egyszerre egy helyen ennyi gyermek jár néptáncot.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!