Mítoszidők - Miske Emő kiállítása a Refiben
2015-03-25 20:59:26 | cikk: pgya |
„A létbe való fürkésző megmártózás számomra festői világban játszódik, ez a megszólalás nélküliség helyszíne, a szavakról való lemondás időtlensége. Erő kell ahhoz, hogy az ember végre elengedje a szavakat, és hagyja, hogy a dolgok belső lényegükkel őt szólítsák meg. Szemlélje és elfogadja a jelenségeket, melyek így képekké válhatnak” - olvasható a meghívón Miske Emő művésztanár ars poétikája, akinek festményeiből ma délután nyílt kiállítás a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája dísztermében Mítoszidők címmel. A meghívó szerint a kiállítást Szabó Zoltán Attila, a Nyugatplusz főszerkesztője nyitotta volna meg, azonban más elfoglaltsága miatt videóüzenetben adta át üzenetét a díszterem zsúfolásig telt hallgatóságának. A periodika főszerkesztője szerint a művésznő képei felhőtlenséget sugallnak, harmóniát, érzékeny lelket takarnak, a befogadónak nem kell művészeti kategóriákban gondolkodnia, mert magával ragadja a Miske-univerzum. „Az ihlet lovára nehéz felkapaszkodni az embernek, de ha egyszer nyeregben van, akkor nincs leszállhatnékja addig, míg le nem szédül.” - idézte Móra Ferencet méltatásában Szabó Zoltán Attila, amelyet teljes egészében igaznak érez Miske Emő művészetére.Novák Valentin költő köszöntőjét Mayerné Pátkai Tünde, a Kollégium tanárnője tolmácsolta.
- Ha becsukom a szemem, képek vonulnak, vad rohanásban, kíméletlenül lökve egymást az enyészetbe. Ha kinyitom a szemem, minden reális, fekete vagy fehér, fényes vagy árnyékos, mozgó vagy álló. Ha becsukom a szemem, elborít a káosz, az őseredeti. Megijedek. A kavargás követhetetlen. Ölnek és ölelnek soha nem látott alakok és alaktalanságok. Ha kinyitom a szemem, megszületek, felnövök, beteljesítem emberi sorsom, s persze a káosz üzenetét, gént és karmát egyesítve élethosszig. Ha becsukom a szemem, s ebben az állapotban maradok majd végleg, semmit (mindent) fürkésző pupillákkal, része leszek én is mások csukott szemű képtelen képeinek. (…) A sejtésekhez ad fogódzót Miske Emő. Mikor az időt, a negyedik dimenziót, a valahová jutás végtelenirányú vektorát veszi górcső alá, pontosabban engedi szabad vágtára. Végtelenirányú, igen, hiszen az idő nem egyenes vonalú. Csak emberként képzeljük azt. Az idő létezésünk lengő, forgó, előre-hátra, jobbra-balra, fel-le száguldó hintája. Egy gömbhinta. Minden tudás és tapasztalás egyszerre-valósága. Így lehet, hogy otthonosan mozoghatunk Miske Emő képeivel, képeiben, még ha előttük is állunk. Öröklétet szimbolizáló Badacsonyt légiesít, világűrt színesít, tesz kívánatossá, mert biztosak lehetünk, ha van egyáltalán világ-ŰR, az intersztelláris tér nem szurokfekete hiány, hanem színes teljesség, és tele van mesés képekkel. A latrokig, Atlantiszig, archaikus világokig, archetípusokig, földtörténeti korokig, vagy a földtörténet utáni lehetőségekbe kísér vissza meg előre minket a művész, de elengedi a kezünket. Csak egy felfoghatatlan fonalat ragaszt ránk, amit ő szőtt a látható és a nem látható, a jelenvaló és a múltba, jövőbe vesző valóság közé. Ez az Ariadné-fonál vezet minket végig e tárlaton, s ez vezet majd haza is, s vezet tovább álmainkba, ahol a nap tapasztalásai földöntúli örömtáncba kezdenek az őskáosz, az ősgomoly képeivel, a valóság, időlegesen elfelejtett testvéreivel. – hangzottak a költő szavai a messzeségből a tanárnő tolmácsolásában.Miske Emő megtiszteltetésnek vette, hogy egy olyan szakrális térben állíthatta ki a festményeit, mint a református kollégium díszterme.
- Utazzunk a saját időnkben, ahol az általunk megtapasztalt összetalálkozik azzal, amit a múltban megéltünk, ezer évekkel korábban élt generációk által. A képeimen is ezt szeretném megmutatni, elsősorban mítoszokban, archetípusokban, toposzokban vándorlok a saját időmön keresztül. Mindegyik kép magában hordozza vagy a belső teret, vagy a múlttal valamiféle találkozást, ezért a táj nem táj, a kép pedig inkább idő – adott egyfajta megoldó kulcsot saját képeihez Miske Emő a közönség számára, kellemes nézelődést, időtöltést kívánva a kiállítás anyagához.A megnyitót Németh Ferenc zongorajátéka tette meghittebbé. A kiállítás április 26-ig tekinthető meg a Pápai Református Kollégium dísztermében.
- Ha becsukom a szemem, képek vonulnak, vad rohanásban, kíméletlenül lökve egymást az enyészetbe. Ha kinyitom a szemem, minden reális, fekete vagy fehér, fényes vagy árnyékos, mozgó vagy álló. Ha becsukom a szemem, elborít a káosz, az őseredeti. Megijedek. A kavargás követhetetlen. Ölnek és ölelnek soha nem látott alakok és alaktalanságok. Ha kinyitom a szemem, megszületek, felnövök, beteljesítem emberi sorsom, s persze a káosz üzenetét, gént és karmát egyesítve élethosszig. Ha becsukom a szemem, s ebben az állapotban maradok majd végleg, semmit (mindent) fürkésző pupillákkal, része leszek én is mások csukott szemű képtelen képeinek. (…) A sejtésekhez ad fogódzót Miske Emő. Mikor az időt, a negyedik dimenziót, a valahová jutás végtelenirányú vektorát veszi górcső alá, pontosabban engedi szabad vágtára. Végtelenirányú, igen, hiszen az idő nem egyenes vonalú. Csak emberként képzeljük azt. Az idő létezésünk lengő, forgó, előre-hátra, jobbra-balra, fel-le száguldó hintája. Egy gömbhinta. Minden tudás és tapasztalás egyszerre-valósága. Így lehet, hogy otthonosan mozoghatunk Miske Emő képeivel, képeiben, még ha előttük is állunk. Öröklétet szimbolizáló Badacsonyt légiesít, világűrt színesít, tesz kívánatossá, mert biztosak lehetünk, ha van egyáltalán világ-ŰR, az intersztelláris tér nem szurokfekete hiány, hanem színes teljesség, és tele van mesés képekkel. A latrokig, Atlantiszig, archaikus világokig, archetípusokig, földtörténeti korokig, vagy a földtörténet utáni lehetőségekbe kísér vissza meg előre minket a művész, de elengedi a kezünket. Csak egy felfoghatatlan fonalat ragaszt ránk, amit ő szőtt a látható és a nem látható, a jelenvaló és a múltba, jövőbe vesző valóság közé. Ez az Ariadné-fonál vezet minket végig e tárlaton, s ez vezet majd haza is, s vezet tovább álmainkba, ahol a nap tapasztalásai földöntúli örömtáncba kezdenek az őskáosz, az ősgomoly képeivel, a valóság, időlegesen elfelejtett testvéreivel. – hangzottak a költő szavai a messzeségből a tanárnő tolmácsolásában.Miske Emő megtiszteltetésnek vette, hogy egy olyan szakrális térben állíthatta ki a festményeit, mint a református kollégium díszterme.
- Utazzunk a saját időnkben, ahol az általunk megtapasztalt összetalálkozik azzal, amit a múltban megéltünk, ezer évekkel korábban élt generációk által. A képeimen is ezt szeretném megmutatni, elsősorban mítoszokban, archetípusokban, toposzokban vándorlok a saját időmön keresztül. Mindegyik kép magában hordozza vagy a belső teret, vagy a múlttal valamiféle találkozást, ezért a táj nem táj, a kép pedig inkább idő – adott egyfajta megoldó kulcsot saját képeihez Miske Emő a közönség számára, kellemes nézelődést, időtöltést kívánva a kiállítás anyagához.A megnyitót Németh Ferenc zongorajátéka tette meghittebbé. A kiállítás április 26-ig tekinthető meg a Pápai Református Kollégium dísztermében.
Képek:
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!