A legjobb gyermekrajzokat díjazták a Víz Világnapja alkalmából


2015-03-24 21:01:16  | cikk: Babos Petra  | 


A legjobb gyermekrajzokat díjazták a Víz Világnapja alkalmából főképe
A víz világnapja kapcsán a Pápai Vízmű Zrt. több rendezvényből álló eseménysorozatot szervezett. A változatos programok között idén is meghirdették a rajzpályázatot a Pápai Vízmű Zrt. szolgáltatási területéhez tartozó általános iskolák körében. A versenyt a Veszprém Megyei Hidrológiai Társaság tette közzé két vízmű közreműködésével.

A pályázat nagy népszerűségnek örvendett, hiszen kilenc intézményből száznégy ötletesebbnél ötletesebb pályamunka érkezett, melyből tizenöt rajzot díjazott a zsűri. A lelkes és ügyeskezű gyerekek ezúttal is a Víz Világnapjával kapcsolatos élményeiket vetették papírra. Az ünnepélyes díjkiosztót ma délután tartották a Várkertfürdő uszodájának folyosóján.
Szili Ágnes laboratóriumvezető a pályázat kapcsán elmondta, nagy öröm számukra, hogy idén is ilyen sok kisgyermek ragadott ceruzát és rajzolta le ötletét a vízzel kapcsolatban. A verseny különlegessége az volt, hogy a rajzok mellett irodalmi alkotásokkal is lehetett nevezni. A pályamunkákat Drabant András művésztanár zsűrizte. A legjobbak értékes utalványban, uszodai belépőben és pólóban részesültek.

Horváth Áron 1. osztályos a Munkácsy-iskolában. A tengert ábrázoló rajza első helyezést ért el, melyen mindenféle tengeri élőlény úszik a vízben. A kisfiú vízfestéket használt, a halacskák pedig úgy ragasztotta a képre. Áronnak édesanyja is segített a gyönyörű alkotás elkészítésében.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!