Megjelent a 2007-2009-es „refis” évkönyv


2009-08-28 07:44:18  | cikk:  | 


Megjelent a Pápai Református Füzetek sorozat 11. darabja, a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának 2007-2009 közötti időszakról készített évkönyve. A könyvet Mayerné Pátkai Tünde igazgatóhelyettes szerkesztette, a fotókat pedig az iskola tanárai, Schweighoffer Ernőné dr, Fekete Pál Péter, Kerpel Péter, Kovács Péter és Varga-Umbrich Károly készítették.
A könyv címlapján a kollégium jól ismert régi jelvénye, az eperfa, míg a hátlapon Qumrán, valamint a Getsemáné kert olajfái láthatóak.
Az előszóban Steinbach József püspök köszönti az olvasókat, majd Kovács Dániel iskolaigazgató mutatja be röviden az iskola 477. és 478. tanévének - sokrétű tevékenységét feltáró olvasmányos és színvonalas - évkönyvét. A beszámolót követően Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület Könyvtárának és Tudományos Gyűjteményeinek Igazgatója, lelkészi főjegyző 2008. június 22-én a tanévzáró istentiszteleten elhangzott beszéde olvasható.
A 16. oldaltól a gimnázium diákjainak versenyeredményeit ismerhetjük meg a felkészítő tanárok nevével együtt. Külön megemlítik a nyelvvizsgával rendelkező tanulókat; betekintést nyerhetünk az elmúlt 2 év érettségi eredményeibe is.
A Tanulmányi munka című részben az iskola tanárai, munkaközösség vezetői számolnak be az utóbbi két évről.
A Mindennapjaink címet viselő fejezetben a diákélet színes, változatos eseményeiről, a táborokról, kirándulásokról is olvashatunk.
A következő néhány oldal a gimnázium kapcsolatait tárja fel, hiszen például a Comenius 2 európai uniós program keretében a diákok Non schola, sed vital discimus, azaz Nem az iskolának, az életnek tanulunk című projekt keretében jártak Lengyelországban, Litvániában és Dániában 2008 október és 2009 márciusa között. Sok szép fotó teszi még hangulatosabbá a beszámolókat.
A Műhelymunka című részben a tanárok és diákok alkotásai, versek, riportok találhatók, de itt angolul olvashatunk a magyar oktatási rendszer sajátosságairól is.
Az utolsó húsz oldal a gimnázium adatait tárja fel, a tantestület, a diákok és a többi munkatárs nevének felsorolásával.
Az évkönyv nemcsak a „refisek” számára lehet érdekes és tartalmas olvasmány.


Babos Petra


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!