Isten a valódi béke forrása - Jehova Tanúi körzetkongresszusa


2015-03-23 22:10:12  | cikk: pgya  | 


Isten a valódi béke forrása - Jehova Tanúi körzetkongresszusa főképe
Keressük a békét és törekedjünk rá – ez volt a vasárnapi Jehova tanúi körzetkongresszus alapigéje. A tavaszi alkalomra sokan érkeztek, már reggel nyolctól gyülekeztek a Sportcsarnok lelátóin, közel ezer fő vett részt a körzet különböző településeiről. A délelőtti ülésszak programjában előadásokat hallgathattak meg a jelenlévők Jehováról, mint a valódi béke forrásáról, a Jehovával ápolt békés kapcsolatról, illetve a vendégszónok részéről Isten békéjéről, amely felette áll minden gondolkodásnak.
A vendégszónok Jurácsik Áron volt, aki előadásában a Jehovával való jó kapcsolatot határozta meg a béke legfőbb forrásának. Ezt a kapcsolatot akarja a szónok szerint a Sátán megrontani mindenféle ármánykodással.
- De hogy tudjuk magunkat mégis megvédeni? A Sátánt nem zárhatjuk be egy páncélszekrénybe, nem kötözhetjük meg. Erre ad választ Péter első levelében: „Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy szorosan kövessétek.” A hangsúly azon van, hogy Jézust szorosan kövessük, így őrizhető meg a békés kapcsolat Jehovával – hangzott az Ige a pulpitusról. Az élet két fontos területét emelte ki a szónok: a rossz társaság kerülését, illetve a családi kapcsolatokat. Véleménye szerint, aki nem követi Jehovát, megtagadja Őt, az már nem lehet jó társaság. Merthogy eltudjuk azt képzelni, hogy Jézusnak voltak olyan barátai, akik rossz hatással voltak rá? - tette fel a kérdést az előadó. Válaszában elmondta: Jézus gyűlölte a törvénytelenséget, szerette az igazságot, ezért soha nem keveredett rossz társaságba. Így van ez már a virtuális világban is, kerülni kell a közösségi portálokon is az olyan ismerősöket, akik nem Jehova követői – szólt a tanítás a modern kor kísértései ellen is.
Az előadásokat követően keresztelkedési beszédek hangzottak el, majd vízbemerítéses keresztelkedéssel új tagokat vettek fel Jehova tanúi közé.
A délutáni program interjúkkal folytatódott, az egyház tagjai a megpróbáltatásaikról tesznek tanúbizonyságot, majd újabb előadások következtek elsősorban ifjúsági témákban.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!