Az amerikai charlestontól az olasz prózán át Shakespeare-ig


2015-03-23 19:52:58  | cikk: Babos Petra  | 


Az amerikai charlestontól az olasz prózán át  Shakespeare-ig főképe
Harmadik ízben rendezte meg a Pápai Gazdasági Szakközépiskola az idegen nyelvi Ki mit tud-ot. A vidám megmérettetésen 25 műsorszámmal léptek fel a diákok, amelyet angol, német, orosz, olasz és francia nyelven adtak elő. A versenyen a város szinte összes középiskolája képviseltette magát, sőt külföldi vendégek is voltak, hiszen az iskola a héten ünnepli fennállásának 75. évfordulóját, mely rendezvényre hat országból, Bulgáriából, Szlovákiából, Szlovéniából, Romániából, Ausztriából és Csehországból is érkeztek diákok.

Németh Éva, az idegennyelvi munkaközösség vezetője kérdésünkre elmondta, három évvel ezelőtt hiánypótló szándékkal indították útjára az idegen nyelvi ki mit tud-ot. Azóta a verseny annyira népszerűvé vált, hogy ebben az évben a tornaterem adott otthont a programnak.
- Nagy öröm számunkra, hogy ebben az évben közel száz fellépő indult a Ki mit tud-on. Nagyon színes produkciókat láthatott a zsűri, melyben tánc és ének is szerepelt. Két olyan kategóriában is nevezhettek a tanulók, amit előzetesen lehetett elkészíteni, ilyen volt a rajz, a fotó és a képzőművészeti alkotás. Természetesen mindegyiknek a célnyelvi országhoz kellett kapcsolódnia – mondta a szervező tanárnő.

A zsűri elnöke Mészárosné Varga Veronika volt, aki mint mondta, a megmérettetésen nincsenek vesztesek, hiszen, aki benevezett, az mind nyertes. A verseny osztályokat is megmozgatott, hiszen a petőfisek charlestonnal  indultak, s fiúk, lányok együtt  pörögtek, forogtak a fülbemászó dallamra, összesen húszan.
- Szerveztünk egy bált, ahol ezt a táncot adtuk elő, s úgy gondoltuk, miért ne induljunk ezzel a Ki mit tud-on is. Nagy örömünkre osztályfőnökünk, Klózer Tünde is táncolt velünk. A fiúk is szívesen vették a felkérést, ami végül mindenkinek nagyon tetszett – mondta nevetve Németh Noémi és Farkas Ádám.

A hat tagból álló zsűrinek, melyben minden résztvevő intézményből képviseltette magát egy-egy nyelvtanár, nem volt könnyű dolga, hiszen sok színvonalas összeállítást láthattak. Ének-zene kategóriában első lett Kollár Abigél, a Petőfi Gimnázium tanulója, második a Türr Gimnázium csapata, a Whatever, a harmadik pedig Tobak Panna a Mezőből lett. Próza és vers kategóriában első a petőfis Homlok Anna, második Molnár Martin, a Türr Gimnáziumból, míg harmadik a petőfis Bogdán Patrik lett. Tánc kategóriában egy arany minősítést adott ki a zsűri, a Petőfi Gimnázium nagy sikert arató charleston táncosainak. Rajzban a legjobb művet Csonka Norbert közgázos készítette. Őt követte a szintén közgázos Horváth Lóránt, és a mezős Méhringer Stella. A fotó, illetve képzőművészeti kategóriában a petőfis Szőke Zita volt a legsikeresebb, második a petőfis Kömöcsi Tamás, a harmadik pedig türrös Rédei Enikő lett.
A jubileumi hét programjai holnap folytatódnak a városi Jókai-vetélkedővel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!