Nyulász Péter találkozott olvasóival a Tarczy-iskolában


2015-03-22 17:09:25  | cikk:  | 


Nyulász Péter találkozott olvasóival a Tarczy-iskolában főképe
A Balaton tündérének történetével ismerkedhettek meg a Tarczy Lajos Általános Iskola kisiskolásai péntek délután Nyulász Péter író előadásán. A tanintézmény dísztermében a szerző Helka legendáját mutatta be, a rendezvényt a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ szervezte, az íróval Lombosi Anikó, az iskola tanára beszélgetett. A mesekönyv, amelyben ez a történet is megtalálható 2011-ben elnyerte az Év Gyermekkönyve címet.
Az író megnyerő kedvességgel beszélt az összegyűlt tanulókhoz, mintha ő maga is egy varázsló lenne. Jó pedagógiai érzékkel, szemléletesen beszélt a műveiről, indíttatásáról, terveiről.
Az első verséről elárulta, hogy az egy félreértés eredménye volt, öt éves korában írta. Pedagógusgyerek volt, lefigyelte az anyukáját, ahogy tanította írni a gyerekeket, ákom-bákom betűkkel megtanulta használni az ábécét. Anyák napja közeledett és az édesapja mondta, hogy valami verssel felköszönthetné az édesanyját, ezt a kérést félreértve nem egy verset tanult meg, hanem behasalva a szoba közepébe fabrikált egy rövid poémát.

- Ezért mikor felteszik a kérdést, hogy mikor kezdetem el írni, akkor ezt a választ szoktam adni. Ezt követően viszont hosszú szünet következett a szépírásban. Történelem-földrajz szakon szereztem diplomát, majd tíz éven át a Magyar Rádió szerkesztő-riportereként dolgoztam, közéleti-politikai tudósítóként. A kocka akkor fordult, mikor megszülettek a gyermekeim és ráleltem az új közönségre. Örültem, hogy végre találtam vevőt a szóvicceimre, szójátékaimra, adott volt némi ritmusérzék is, amit a zenész nagypapámtól örököltem, aki nem mellesleg Mihályházán született. Vagyis kicsit hazai környezetben vagyok most Pápán.

A művészeti tárgyak közül a zene érdekelte, dobolni szeretett igazán. A sárbogárdi zenekarnak volt a nagydobosa. Volt egy rock zenekara is, ahol basszusgitározott. Az író szerint a zene vezette végül a ritmusos, rímes szójátékokhoz, amiben megtalálta igazi önmagát. Viszont pedagógusi mivoltát sem tudja levetkőzni műveiben, megpróbál mindig valami új tartalmat is beleszőni a történeteibe.
Lombosi Anikó magyartanárnő mutatta be a gyerekeknek az írót, akinek a kisdiákok kedveskedtek egy felolvasással a Helka című művéből. A gyerekek megszavazták, hogy a palacsinta a kedvenc, elmondhatták az írónak, hogy ők milyennek képzelik el a Balaton tündérét. Nyulász Péter kalandos utazásra - sok-sok helytörténeti érdekességgel megtűzdelve - hívta a gyerekeket. Diavetítés segítségével mutatta be, hogy Magyarország rengeteg különleges helyet rejt, amelyek önmagukban már legendák, és bármelyiket érdemes felkeresni egy-egy kirándulás alkalmával.

A Helka és a Ciprián című könyveinek kiindulópontjaként jelölhető meg Fáy András mesés történetei a Balaton környékéről, amelyek 150 éve születtek. A kötet nyelvezete és stílusa régies volt, de az írások tartalma felkeltette Nyulász Péter érdeklődését, aki újrafogalmazta, majd folytatta a balatoni, bakonyi legendákat, meséket különféle létező és nem létező lények történeteivel.
A gyerekek a mókás, tréfás, játékos, mégis nevelő hatású művein keresztül megszeretik az olvasást és érdeklődni kezdenek Magyarország különleges tájainak történetei és legendái iránt, ahogy az író nevezte: ilyen a szórakoztató oktatás.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!