Példaként kell egy közösség közepén állni - Kiliáni beszélgetés ifj. Márkus Mihály lelkésszel


2015-03-20 21:37:31  | cikk: pgya  | 


Példaként kell egy közösség közepén állni - Kiliáni beszélgetés ifj. Márkus Mihály lelkésszel főképe
Ifj. Márkus Mihály, pápai református lelkész volt a Kiliáni beszélgetések szerda délutáni rendezvényének vendége, amelyre a Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium dísztermébe várták az érdeklődőket. Életéről, családjáról, hivatásáról szólt közvetlen hangnemben a szép számban megjelent érdeklődőknek. Tizenhárom éve szolgál a pápai gyülekezetben lelkipásztorként, Huszár Hajnalka szerkesztő-riporter kérdéseire válaszolt.

Ifj. Márkus Mihály a családjára vonatkozó kérdésre elmondta, hogy a lelkészcsaládok általában nagycsaládosok, de hogy mi számít nagynak, az relatív, merthogy van akinél a sok tíz gyerek fölött kezdődik. A pápai lelkésznek öt testvére van, nem ő a legidősebb, ő a negyedik Márkus-utód lett a családban, fiúgyermekként a második.
Lelkészi pályaválasztásáról egy igaz történettel szolgált a hallgatóságnak. Még az előző rendszerben fejezte be a gimnáziumot, pontosabban 1990-ben érettségizett, azaz a középiskolai tanulmányait a múlt rendszerben folytatta Tatán. Egy jóravaló fizika-kémia szakos tanár volt az osztályfőnöke, aki a negyedik év második felében, mikor kiderült, hogy a teológiára kívánja beadni a felvételi papírjait, elment hozzájuk családlátogatásra – aki addig nem volt egyszer sem – és előadta, hogy olyan sok mindenre alkalmas ez a jó gyerek, miért kellett teológiára irányítani? A szülei megmondták az osztályfőnökének, hogy számukra is meglepetés volt a fiúk ezirányú döntése. Előtte ifj. Márkus Mihálynak is más elképzelései voltak, jól ment számára a matematika, a fizika, ami egy reálos beállítottságot jelentett, ezért úgy volt sokáig, hogy vagy mérnöknek tanul tovább, vagy valami egyéb, a természettudományokhoz kapcsolódó szakmát választ.

- Még egy érdekesség. Kálmán Attila akkor Tatán tanított, a pápai oktatáshoz, közélethez is kötődik, sokan ismerhetik. Mikor előadtam neki, hogy hova megyek, már előre jelezte, hogy a teológiához sok matematika kell. És igaza volt, a számtani tanulmányaimat tudom kamatoztatni azóta is. A másik ilyen terület a zene volt, viszont ott nem gyakoroltam eleget. A harmadik tényező az lehetett a lelkészi hivatás választásában, hogy mindig is vonzott a közösségi élet, az emberek közötti munka. Gondolom, ez megint a nagycsaládból is, meg a habitusomból is fakad. Imigyen jutottam el a lelkészi pálya választásához. Mint azt különböző alkalmakkor a pápaiak megtapasztalhatták, szoktam zenélni, a gyülekezetet a szó jó értelmében menedzselni kell, ebben segít a matek, és mint lelkész az emberek, a közösség gondjaival is foglalkozhatom. Úgy éreztem, hogy csak a zenélés, vagy csak a mérnöki tervezés nem elég színes nekem, így a legjobb döntés az lett, hogy lelkész legyek – sorolta a nem túl bonyolult okokat a pápai református gyülekezet lelkipásztora.

A szülőkre, nagyszülőkre vonatkozó kérdésre elmondta, hogy családjában a nagyapja volt az első lelkész, de őt nem ismerhette, mert az ötvenes években elhunyt, ezért elsősorban az édesapai példa, ami előtte állt. Már püspök volt az édesapja, amikor Tatán négy Márkust – őt, az öccsét, a bátyját és a nagybátyját – szentelték egyszerre lelkésszé.
- Elmondhatom, hogy az én generációmban már több lelkész van a családban, bár a nagybátyám családjában más nem folytatja ezt a hivatást. Gyülekezeti lelkészként én szolgálok egyedül, mert az öcsém Dunaalmáson egy gyermekotthon lelkésze, a bátyám pedig a tatai gimnázium történelem tanára. Hogy mi lesz a jövőben? Nem tudom, hogy melyik gyermekem választja ezt a szolgálatot, de úgy gondolom, ha a gyerek folytatja az édesapja hivatását, akkor az sokat elmond arról a munkáról. Egy példával élve, szolgálnom kellett egy iskolai alkalmon, a gyermekem iskolájában. Az egyik pedagógus odajött hozzám, és azt mondta, hogy három dolog miatt szeretne megdicsérni: az első, hogy a hátsó sorban lehetett érteni, amit mondtál, a második, hogy úgy adtad elő a beszéded, hogy a gyerekek is megértették, és a harmadik, hogy a fiad hitelesíti mindazt, amiről szóltál. Vagyis egy ember, ráadásul egy pedagógus, aki tanítja a fiamat és jól ismeri, így nyilatkozott. Mit mondjak? Jól esett! Örülök neki, hogy a fiam életében is ennyire hitelesen jelenik meg mindaz, amit a családjában megél. Hogy a fiamból lelkész lesz-e vagy sem, nem tudom, most hatodikos, a lényeg az, hogy megtalálja azt, amire küldetik – válaszolta ifj. Márkus Mihály a lelkészi palást esetleges átadásáról érdeklődő kérdésre.

A hivatására nem csak mint szakmára, minden napos feladatra tekint, mert akkor – ahogy fogalmazott – könnyen beleragadhat a rutinba és eltávolodhat Istentől. Viszont a Szent Írás forgatásával, avagy az istentiszteleti alkalmakra való folyamatos felkészüléssel, azokon való részvétellel közelebb kerülhet újra és újra Istenhez, így a rutin káros hatásai kivédhetőek. A lelkészi hivatásban az jelenti a legkomolyabb feladatot, hogy példaként kell egy közösség közepén állni. Sokszor hallja a hívektől, hogy nem is gondolták, hogy egy lelkész úgy él, mint bárki más, mert valahol a lelkészekre ráaggatott szerep miatt egy különös figurának tartják, hasonlóan az ősmagyarok táltosaihoz. Annak örül, ha benne is meglátják az embert, mert akkor rájönnek arra a hívek, hogy nekik is más lehet a viszonyuk a hitbeli kérdésekhez.
A pápai lelkipásztor fontosnak tartja a jövő generáció nevelését. Az ifjúsággal való foglalkozást egy nagyon nehéz területnek gondolja, mivel a társadalmi keretek fellazultak, ezért ma már nem egyértelműen nőnek bele a fiatalok egy-egy közösségbe. Új kihívásnak tartja lelkészként, de az egyház számára is, a középiskolások, egyetemisták megszólítását. És mivel szereti a kihívásokat, ifj. Márkus Mihály több mint nyolc éve végzi az ifjúsági munkát, összefogja azt és koordinálja.

A moderátor kérdésére, miszerint mit csinál, mikor kikapcsolódik a lelkipásztor elmondta, hogy az nagyon ritka pillanat, de ha leülhet zongorázni egymagában vagy egy közösségi alkalmon, az mindig felüdíti. A nyári szabadságot pedig az ország túlsó felében szokták tölteni, Miskolc mellett, ahonnan a felesége származik, a Bükk aljában, kevesebbet figyelve telefonra és e-mailekre, illetve a három gyermekével való együttlét, közös játék, családi ünnepek jelentik a pihenést.
A sok humorral és egy-egy tragikus történettel fűszerezett őszinte beszélgetés közelebb hozta a hallgatósághoz a fiatal lelkészt, és a mondandójából áradó hitén keresztül a Megváltót is.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!