Régmúlt idők történetei Lux Ibolyával


2015-03-18 23:15:13  | cikk: pgya  | 


Régmúlt idők történetei Lux Ibolyával főképe
Lux Ibolya 92 éves négydiplomás pedagógus, nyugalmazott főiskolai docens volt a Pápai Lokálpatrióta Kör Egyesület vendége tegnap a város egyik neves éttermében. Az asztalnál helyett foglaló tagok érdeklődéssel hallgatták meg Ibolya néni élettörténetét, amelyet korabeli családi és helytörténeti fényképek projektoros kivetítése tett színesebbé. A fotók digitalizálásában Szabó Rita könyvtáros segített, aki el is kísérte Ibolya nénit a találkozóra, bemutatta a kör tagjainak.
Lux Ibolya Pápán született 1923-ban, szülei pedagógusok voltak a pápai Református Nőnevelő Intézetben, valószínűleg tőlük örökölte a tanulás és tanítás szeretetét. A pápai Református Nőnevelő Intézetben tizenhárom évet tanult. Tanítói diplomáját 1942-ben kapta kézhez. 1949-től a pápai Állami Tanítóképző Intézetben tanított egészen a pápai tanítóképzés megszűntéig, 1959-ig. A nagymúltú intézménynek előbb tanára, majd igazgatóhelyettese volt. Munkája mellett folyamatosan képezte magát, a budapesti Pedagógia Főiskolán magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett, és elvégezte az ELTE pedagógiai szakát. 1959-től a szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző, a későbbi Tanárképző pedagógiai tanszékén dolgozott, főiskolai docensként vonult nyugdíjba. Pedagógusi tevékenysége mellett kiemelkedő tudományos munkát is folytatott, munkássága elismeréséül több magas rangú kitüntetést vehetett át. A kollégái és diákjai mindenhol és minden időben tisztelték és szerették, tanítványai közül sokan szintén országos elismerést szereztek.
Ibolya néni idős kora ellenére is nagyon vidám és aktív. Nyugdíjazását követően jutott ideje hódolni írói ambícióinak. Kollégái előtt mindig büszkén vallott pápai gyökereiről, identitásáról, írói munkásságában is ez jelenik meg: visszaemlékezései Pápáról, a város nagyívű iskoláiról és tanárairól szólnak.
A vendéglő asztalnál üldögélve, a fényképeket böngészve sok érdekességgel szolgált a Lokálpatrióta Kör tagjainak Ibolya néni, a református kollégium volt tanári kara, a város értelmisége kelt életre az egyórás előadás során, régmúlt időkbe tekinthetett vissza a hallgatóság Ibolya néni anekdotázása alatt. A közel 100 éves Ibolya néni vidáman sztorizgatott, érezhető volt, hogy a múltbeli utazás, képzeletbeli találkozása szüleivel, testvéreivel, tanáraival és gyerekkori pajtásaival teljesen felvillanyozta, jókedvűen adta elő hosszú életének különböző szakaszait, mint amilyen a tornavizsga vagy az új református templom harangavatása volt. Nem csak családtagokról vagy pápai közéleti személyiségekről beszélt, hanem a korabeli Pápa életének egy-egy mozzanatáról is.
Az előadás végeztével, a kör tagjai Ibolya néni társaságában jóízűen megvacsoráztak, tovább beszélgetve a hallottakról.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!