Seye góljával fontos három pontot szerzett a Lombard


2015-03-07 18:35:40  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 


Seye góljával fontos három pontot szerzett a Lombard főképe
Az élvonalbeli labdarúgó bajnokság 15. helyén álló Dunaújváros ellen folytatódott a Lombard Pápa számára az OTP Bank Liga. A 19. fordulóban Lengyel Ferenc átalakult, megfiatalodott csapata igazi hatpontos derbin mutatkozott be a hazai közönségnek, melyen a kiesés elkerülése érdekében a mieink számára csak a győzelem számított elfogadható eredménynek. Mindkét alakulat számára vereséggel kezdődött az idei év, a vendégek a Ferencváros ellen maradtak alul, míg a mieink Kecskeméten hagyták a bajnoki pontokat, igaz az utolsó fél órában mutatott játék alapján szombat délután egyaránt bizakodhatott játékos, edző és szurkoló. Ezt a megállapítást erősítette meg Lengyel Ferenc is, aki a mérkőzés előtt azt mondta, ideges mérkőzésre számít, de a Dunaújváros ellen megpróbálnak a fent említett harminc percből kiindulni és akkor esélyesek lehetnek a három pont itthon tartására. A pápaiak mestere több poszton is változtatott a múlt heti kezdőhöz képest, sárga lapos eltiltás miatt nem számíthatott ugyanis Vadims Zulevsre és Völgyi Dánielre, de sérülés miatt Ahodikpe Euloge is maródi volt, a sárga-feketék a Szűcs –Jagodics, Bogunovič, Csizmadia, Frizoni – Király, Nagy T., Pongrácz, Stieber – Seye, Popin kezdővel sorakoztak fel a kezdéshez. A bajnoki kezdő sípszava előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek meg a 63 éves korában elhunyt Farkas Tibor törzsszurkolóról. A rendkívül fontos találkozót a vendégek kezdték jobban, a hatodik percben Eppel lövésénél kellett nagyot védenie Szűcsnek. Negyed óra játék után centiken múlott, hogy nem szerezte meg a vezetést a Lombard, Király Botond jobb oldali szögletét Nagy Tamás fejelte hét méterről a bal oldali kapufa mellé. Fél óra elteltével büntetőhöz jutott a Lombard, Lázár húzta el Seye lábát a tizenhatoson belül, Andó-Szabó pedig a tizenegyes pontra mutatott. A labda mögé Csizmadia állt, aki a jobb alsó sarkot vette célba, ám Nagy kapus bravúrral hárította a lövést. A 36. percben Nikházi lövésénél kellett ismét Szűcsnek játékba avatkoznia, 0-0-s állásnál vonultak pihenőre a felek. Fordulás után a vendégek veszélyeztettek először, Orosz szabadrúgásánál kellett Szűcsnek ismét nyújtózkodnia. Az 59. percben megszerezte a hőn áhított vezetést a Lombard Pápa, Lázár pocsék átadására Seye csapott le, majd rávezette Nagyra a labdát és a jobbra vetődő kapus mellett okosan a bal sarokba gurított 1-0. A 76. percben ismét Orosz kellemetlenkedett a hazai kapu előtt, ám az életerős lövést Szűcs megint védte. A 83. percben a csereként beállt Jakab beadását ígéretes helyzetből lőtte csúnyán fölé Böőr Zoltán, a találkozó utolsó helyzetét megint Orosz hagyta ki, ezzel a Lombard nagyon fontos három pontot szerzett, és feljött a 12. helyre a tabellán.

Lombard Pápa – Dunaújváros 1-0 (0-0) Gsz.: Seye

Dobos Barna: Gratulálnom kell az ellenfélnek, de a mérkőzés képe alapján az egy pontra rászolgáltunk volna. Az ellenfél kihasználta a hatalmas hibánkat, utána pedig nem tudtunk a kapuba találni, így vereséggel kell távoznunk. Tovább harcolunk a bennmaradásért, bízom benne, hogy ezek a nagy hibáink eltűnnek és megkezdjük a pontgyűjtést.

Lengyel Ferenc: Megérdemelten nyertünk meg a találkozót, az első félidőt uraltuk, és a kihagyott büntető ellenére is meg tudtuk szerezni a vezetést, az, hogy a hajrában óvtuk az eredményt, az a helyzetünknek köszönhető. Végre kapott gól nélkül hoztunk le egy mérkőzést és tudtunk gólt lőni. A legfontosabb a mi életünkben, hogy tovább fejlődjön a csapat, ha ez megvalósul, akkor ebben a mezőnyben még szép sikereket fogunk elérni.

Lombard Pápa: Szűcs –Jagodics (’23 Sluka), Bogunovič, Csizmadia, Frizoni – Király (’90 Gál), Nagy T., Pongrácz, Stieber - Seye (’73 Waltner), Popin

Dunaújváros: Nagy – Villám, Hidvégi, Farkas, Csehi, Lázár, Böőr (’84 Thiago), Petneházi (’79 Jakab), Nikházi, Orosz, Eppel (’75 Godslove)

A Lombard Pápa legközelebb a Győri ETO otthonába látogat, a találkozót március 16-án hétfőn, 19 órai kezdéssel rendezik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!