Muzsikáló városok az ifjúsági filharmónia bérletben


2015-03-07 08:45:30  | cikk: Babos Petra  | 


Muzsikáló városok az ifjúsági filharmónia bérletben főképe
A 2014/2015-ös évad utolsó koncertjét hallhatta a diákközönség az ifjúsági filharmónia bérletben. A három koncertből álló sorozat 1300 fiatalnak kínált lehetőséget arra, hogy megismerkedjen a komolyzenével. Ebben az évadban is neves együttesek és zenekarok, mint például a Balázs Elemér Group, a Budapest Saxophone Quartett és a Duna Szimfonikus Zenekar látogattak Pápára a zenebarát közönség legnagyobb örömére.
Az idei sorozat utolsó fellépői a Duna Szimfonikus Zenekar volt, mely Muzsikáló városok címmel koncertezett a JMSZK színháztermében csütörtökön és pénteken.

A Duna Szimfonikus Zenekar Budapestről érkezett Deák András karnagy vezetésével.
- A Muzsikáló városok kimondottan az ifjúság számára összeállított műsor, hiszen bepillantást nyerhetnek az európai városok zenei múltjába. A koncert során felcsendül J. S. Bach brandenburgi I. tétele, Haydn: London szimfóniája, Mozart: Prágai szimfóniájának I. tétele és Linzi szimfóniájának III. tétele, Rossini: A sevillai borbély nyitánya, Kodály Zoltán: Galántai táncok és Strauss: Bécsi vér keringője is.
A hangverseny során bebizonyosodik, hogy úgy utazunk külföldön, az országok között, hogy nem kell nyelvtudás, hiszen a zene olyan nyelv, amit mindenki megért tolmács nélkül is- mondta Zelinka Tamás, a műsor narrátora, nyugdíjas zenepedagógus.
- A pápai közönség megkülönböztetett figyelemmel kíséri a koncerteket. A város kultúrájában és oktatásában is kimagasló szerepet tölt be a zene. Itt a tananyagon kívül a kultúrának és az önképzésnek mindig fontos szerepe volt – fűzte hozzá a narrátor.
Az ifjúsági filharmónia koncertsorozat a jövő tanévben folytatódik.

Képek:

A Duna Szimfonikus Zenekar 1961-ben alakult Budapesten. Az azóta eltelt időszakban számos rangos belföldi és külföldi hangversenyen lépett fel. Az együttes repertoárja a barokk zenétől a 20. századi és a kortárs kompozíciókig felöleli az európai zenetörténet valamennyi stíluskorszakát. Gyakori vendégek a Zeneakadémián, Budai Vigadóban, a Stefánia Palotában, a Kongresszusi Központban és a Művészetek Palotájába is többször meghívást kaptak. Nemzetközi kapcsolataik több mint két évtizedre nyúlnak vissza. Külföldi vendégszerepléseiken az önálló hangversenyeken túlmenően közreműködtek nemzetközi versenyek kísérőzenekaraként, szcenikus operettelőadásokon, balettprodukciókban, valamint operett gálákon és oratórium-hangversenyeken. Rendszeresen fellépnek Németországban, Franciaországban, Svájcban, Hollandiában és Olaszországban. A zenekar művészei nemcsak a szimfonikus zenekarban dolgoznak együtt, hanem fellépnek különféle összeállítású kamaracsoportokban is. Állandó karmesterük Deák András több mint tizenöt éve áll a zenekar élén. 1985-ben közösen alapították az azóta nagy sikerrel futó Duna Koncertek sorozatát, amely elsősorban a hazánkba látogató és a magyar kultúra értékei iránt érdeklődő turistáknak kíván jellemző szimfonikus válogatást nyújtani a magyar zeneművészet legkiválóbb alkotásaiból.
A zenekar hangversenyein rendszeresen fellépnek neves magyar és külföldi szólisták. Vendégük volt többek között az olasz operaénekes Giuseppe diStefano, James Galway ír fuvolaművész, Ray Charles jazzmuzsikus az Egyesült Államokból, Velencei Tamás a Berlini Filharmonikusok szólótrombitása, illetve Varga Tamás és Nagy Róbert a Bécsi Filharmonikusok szólócsellistái.
Forrás: www.dunaszimfonikusok.hu
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!