Közös bokszedzés a Fighting Force-nál


2010-03-09 15:27:57  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Közös bokszedzés a Fighting Force-nál főképe
A Nemzetközi Nőnap alkalmából Páldi Mariann bokszedző látogatott el a Fighting Force SE edzőtermébe, ahol bokszedzést vezényelt az egyesület sportolóinak, külön hangsúlyt fektetve a kéztechnikára. Mariann a Győri Dózsa Ring Box Klubban kezdett bokszolni Őri József edző mellett, majd a gyermekvállalás után három évig maga is edzősödött, ám nemsokára visszatér a kötelek közé. Kasza László, az egyesület elnöke szerint rendkívül hasznos volt a közös tréning, melynek minden bizonnyal lesz folytatása.

- Az egyesület versenyzői nem annyira jártasak a bokszban, nálunk a kéztechnika a láb előkészítésére szolgál, de úgy gondoltuk, hogy megpróbálunk kicsit közelebbről is megismerkedni az ökölvívással. Az Európa-bajnokságon és világversenyeken is számtalan példa volt arra, hogy egy lábsérülés után a versenyző csak a kezére hagyatkozhatott, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy a fejlődés egy következő fokát jelentheti, ha a kéztechnikát is kicsit kiiskolázzuk. A nemrég elkezdett felkészülésbe remekül illeszkedik a mai nap, hiszen március végén Budapesten rendezik a WPKA (World Profi Kickboxing Association ) Európa-bajnokságot, melyen minél több dobogós helyezésben reménykedem.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!