Természettudományos és drámás képzés - várják az elsősöket a Weörösben is


2015-03-05 21:52:02  | cikk: Babos Petra  | 


Természettudományos és drámás képzés - várják az elsősöket a Weörösben is főképe
A Pápai Weöres Sándor Általános Iskola ma délután tartotta idei első ovisuli foglalkozását a leendő elsősöknek és szüleiknek.
Horváth Attila intézményvezetőtől megtudtuk, a 2015/2016-es tanévben is két osztályt szeretnének indítani. Az egyik osztályban Tóthné Tűz Katalin, míg a másikban pedig Bokodiné Czirfusz Bernadett tanítják majd a kicsiket.
- A következő tanévtől lehetőséget biztosítunk a gyerekeknek, hogy a természettudományos tantárgyakat egy kicsit otthonosabban, gyakorlatiasabban tudják tanulni. Ez felmenő rendszerben fog működni, tehát elsőtől nyolcadik osztályig. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a drámaoktatásra, amit a diákok nagyon kedvelnek. Mindezek mellett fontosnak tartjuk még a sportot is, hiszen iskolánkban a kézilabda oktatás fontos szerepet kap - mondta az intézményvezető.

Az ovisulin a szülők Horváth Attilától tájékoztatást kaptak az intézményről, s az ott folyó oktató-nevelő munkáról, ezalatt a gyerekek drámás foglalkozáson vehettek részt, amit nagyon élveztek.

Az iskolába csalogató program a jövő héten, csütörtökön, március 12-én, 19-én és 26-án folytatódik 16 óra 30 perctől.A leendő elsős tanító nénik bemutató óráit március 30-án, hétfőn tekinthetik meg a szülők az első két órában.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!