Magyar szívvel rajzol és fest - Steinbach Mária kiállítása a könyvtárban


2015-03-02 21:35:24  | cikk: pgya  | 


Magyar szívvel rajzol és fest - Steinbach Mária kiállítása a könyvtárban főképe
A Jókai Mór Városi Könyvtár olvasótermében nyitotta meg ma délután Mező Lászlóné Steinbach Mária „Magyar szívvel rajzolt és festett képek” című kiállítását.
Steinbach Mária 1937-ben Diszelben született, édesapja molnár, édesanyja varrónő volt. Hatan voltak testvérek, a festőnő a nyolcadik osztály elvégzése után, 1951-ben Herendre jelentkezett, mert kulák származása miatt nem vették fel sem a Képzőművészeti Gimnáziumba, sem a Divat- és mintatervező iskolába. Herenden megbékélt a sorsával, mert azzal foglalkozhatott, amit mindig is szeretett csinálni. Három év után porcelánfestő lett, 1956-ban felköltözött a fővárosba, ott is a szakmájában dolgozott a Kőbányai Porcelángyárban. Majd a gyár profilváltása után technikusnak tanult, a négy éves iskolát elvégezve egy nyersanyaggyárban kapott munkát, mellette az Iparművészeti Múzeum műtárgymásoló osztályán másodállása volt. Első férjétől elvált, két fia ekkor már önálló, kereső emberek lettek. A válás után pár évvel házasságot kötött egy herendi ismerősével, aki már Kanadában élt. Így került külföldre 1985-ben. Kint megtanulhatott angolul, művészeti iskolát is végezhetett. 17 évet élt boldog házasságban, férje elhunyt és a művésznő úgy döntött, hogy hazaköltözik Pápára – ismertette röviden Steinbach Mária életútját Mező Lászlóné.
A kiállított képekről Mező Lászlóné a méltatásában elmondta, hogy azok megfejtéséhez nem kell külön kulcs, mindenki tisztába van első ránézésre az általuk tolmácsolt szépséggel, színvilága élénk és realisztikus.
- Érdemes lenne Marika néhány rajzát vagy festményét nagyítóval szemlélni, mert elámulnánk azon az aprólékos és tökéletes precizitáson, ahogy kidolgozza egy virágszirom görbületét, vagy egy madár tollának finomságát, szinte még a fények játékát is érzékeljük – fejezte ki elismerését Mező Lászlóné, aki elárulta, hogy Steinbach Mária nem csak fest, hanem ír is, a megjelenteknek fel is olvasta egyik versét. A szép számban megjelent érdeklődő a falra aggatott képek és a tárlókban elhelyezett rajzok megtekintése közben a művésznővel is megismerkedhetett.
A kiállítás március 27-ig tekinthető meg a könyvtárban, nyitva tartási idő alatt.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!