Sakk diákolimpia és NB II-es forduló


2015-03-02 16:07:47  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Sakk diákolimpia és NB II-es forduló főképe
Az elmúlt hétvégén két sakkeseményen vettek részt a Pápai SE versenyzői. Elsőként Ajkán ültek asztalhoz, ahol az értékszámos diákolimpia verseny volt három pápai résztvevővel. Kiss Csaba szakosztályvezetőtől megtudtuk, a bajnokságon Domonkos Eszter (Erkel) első lett, Döbröntei Dávid (Türr) második, Margl Roland (Türr) ötödik, és mivel minden korcsoportban az első öt helyezett jogosult a döntőn való részvételre, mindhárman indulhatnak az országos versenyen is. Nem ez volt az első hasonló siker, hiszen a korábbi értékszám nélkülieknek kiírt diákolimpián az országos részvételre Tardos Luca (Tarczy), Czemmel Viktória (Türr) és Czemmel Dániel (Petőfi) is kivívta a jogot, ami azt jelenti, hogy ők is utaznak a miskolci országos fináléra. Másnap a PSE NB II-es meccset játszott, ellenfelük a Sárvár volt.
- Ellenfelünk a mezőny első feléhez tartozik, tehát jó erőkből áll. Ezt mutatja az Élő – pontok alapján számított tudás, azaz a leülési arány, mely 10-2 volt az ellenfél javára, az eredmény végül pedig 8-4 lett, szintén a Sárvár javára. Mivel mi a kiesés elől menekülünk, minden pontnak örülünk, most 2.5 pont az előnyünk a Zala Volán előtt a tabellán és csak fél pont a hátrányunk az Arborétum HSE mögött. Az első táblán kellemes meglepetést okozott Bartók Zoltán, aki nyert egy nála papíron sokkal jobb ellen, Gyutai Nándor és Ábrahám András zsinórban második meccsüket nyerték az NB II-ben, mellettük Varga Gyula és Buzás Gyula döntetlent ért el - ismertette az eredményeket a szakosztályvezető.
Kiss Csaba hozzátette, következő meccsüket az NB II-ben március 22-én Tapolcán vívják meg, és várhatóan március folyamán elköltözik a szakosztály a Pedagógus Művelődési Otthonból a HEMO-ba, onnantól kezdve pedig ott lesznek az edzések illetve a versenyek is.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!