Völgyi Dániel mégsem Pápán folytatja? Frissítve!


2015-02-23 11:19:40  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: hatharom.com  | 


Völgyi Dániel mégsem Pápán folytatja? Frissítve!  főképe
Mint arról korábban beszámoltunk, a Lombard Pápa megegyezett a Győri ETO-val az egy hete Pápán készülő, és a Duslo Sala ellen pályára is lépő Völgyi Dániel kölcsönvételéről. A megállapodás tényét a 27 esztendős balhátvéd sem cáfolta, ennek ellenére még nem biztos, hogy Lengyel Ferenc csapatánál folytatja pályafutását - értesült a Nemzeti Sport.
- Elsősorban külföldön szerettem volna folytatni a pályafutásomat, ez a vágyam ebben az átigazolási időszakban nem teljesült, időközben viszont a csapatok többsége kialakította a játékoskeretét – mondta Völgyi Dániel. Már egy hete a Lombarddal készülök, a klub vezetői megegyeztek az ETO-val, és tulajdonképpen velem is abban, hogy a tavasszal kölcsönben náluk futballozom. Teljes biztonsággal mégsem állíthatom, hogy Pápán folytatom. Nem titok, az MTK érdeklődik utánam, erről a Lombardnál is tudnak, és ha hétfő éjfélig, vagyis az átigazolási időszak végéig azt mondják, szükségük van rám, a kék-fehéreknél folytatom. Az átigazolási időszakban több együttes megkeresett, azonban azt is tudni kell, közülük egyedül a Vasassal jutottam el konkrét tárgyalásig. Tény, az MTK erősebb csapat a Lombardnál, támadófutballt játszik, míg a Pápa inkább védekezik, de ettől még nem leszek csalódott, ha szombaton a KTE–Lombard találkozóra kell mennem, és nem egy nappal korábban az MTK–Paksra - tette hozzá a győri balhátvéd. A legfrisebb hírek szerint a fővárosi klub inkább Vadnai Dánielt szeretné soraiban tudni, így Völgyi hamarosan aláírhatja pápai szerződését, amint ez megtörténik, arról természetesen beszámolunk, ahogy Aleksandar Randelovic és Ahodipke Euloge további sorsáról is.
Hétfőn kora délután a Győri ETO hivatalos honlapján közölte, hogy a felek megállapodtak egymással, így Völgyi Dániel a bajnokság végéig kölcsönjátékosként a pápai csapatánál folytatja pályafutását. A balhátvéd 2007-ben került Győrbe, ahol magyar bajnoki címet, szuperkupa győzelmet és további négy bajnoki érmet (egy ezüst és három bronz) szerzett, télen azonban szabadlistára került, így szabadon tárgyalhatott jövőjéről. Győri pályafutása során ez a második alkalom, hogy kölcsönjátékosként szerepel, 2010-ben Pakson töltött egy fél évet, és így Ligakupa döntősnek is mondhatja magát.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!