Pocsék főpróba és három új játékos a Lombardnál


2015-02-21 17:47:59  | cikk: pt  | fotó: Polgár Szilárd  | 


Pocsék főpróba és három új játékos a Lombardnál főképe
Lejátszotta utolsó edzőmeccsét a téli felkészülési időszakban a Lombard Pápa élvonalbeli labdarúgócsapata ma a Perutz Stadionban. Lengyel Ferenc tanítványainak nem sikerült túl fényesen a bajnoki főpróba, ugyanis 2-0-s vereséget szenvedtek a szlovák másodosztályú Slovan Duslo Sala együttesétől.
A hazaiak a Szűcs – Zulevs, Jagodics, Bogunovic, Völgyi – Ahodipke Csilus, Randelovic, Stieber, Frizoni – Popin összeállításban kezdték a találkozót, melyen csereként szóhoz jutott Nagy Tamás, Csizmadia, Pongrácz, Vankó, Király és Seye is. Az első félidőben leginkább mezőnyjátékot, illetve egy vendéggólt láthattak a mérkőzésre kilátogató szurkolók, a játékrész derekán Matic közelről vette be Szűcs kapuját. Nem sokkal a fordulást követően növelte előnyét a vágsellyei alakulat Galbavy révén. A pápaiak igyekeztek szépíteni, azonban a támadójátékukból hiányzott a frissesség és az átütőerő, ráadásul a meccs hajrájában a Lombarddal előrehaladott tárgyalásban lévő Völgyi Dániel egy tizenegyest is elhibázott, így a végeredmény maradt 2-0 a felvidékiek javára.
– Elsősorban nem a vereség fáj. A hosszú felkészülés alatt most először elfáradt a csapat fejben, és ez nagyon érződött a mai mérkőzésen. Emellett továbbra is rányomta a bélyegét a játékunkra, hogy ismét volt a csapatunkban több olyan labdarúgó, aki még nem szerepelt velünk. Ez így ment az egész felkészülési időszak alatt. Ebből a szempontból látszik, hogy a csapat még nincs kész – nyilatkozta az edzőmeccs után Lengyel Ferenc vezetőedző. – A következő héten úgymond élesíteni kell az eddig gyakorolt taktikai elemeket, hogy mindez kijöjjön a csapatból a Kecskemét ellen – fűzte hozzá. Szűcs Lajos, a Lombard Pápa rutinos csapatkapitánya a lefújást követően igencsak csalódottnak tűnt. Kérdésünkre úgy fogalmazott, nagyon nehéz tavasz elé néz a csapatuk. – Bízom benne, hogy ezúttal is jó társaság alakul ki nálunk, ám ez elsősorban az eredmények függvénye, a sikerek kovácsolják igazán össze a csapatot – jegyezte meg a kiváló hálóőr.
A Lombardban a Duslo Sala ellen már bemutatkozott a Győri ETO-nál szabadlistára tett Völgyi Dániel, aki nagy valószínűséggel tavasszal a pápaiakat erősíti majd kölcsönjátékosként. Szemán György klubigazgatótól megtudtuk, egy apróságot eltekintve mindenben megállapodtak a 27 éves futballistával és a klubjával, várhatóan a kölcsönvételi szerződést is aláírják rövid időn belül. Rajta kívül új arc volt még a pápaiak között Euloge Ahodikpe és Aleksandar Randjelovic. Előbbi 2007 és 2009 között már szerepelt Pápán, míg utóbbi korábban Orosházán, valamint Békéscsabán is futballozott. Ahodikpe 31 esztendős togói válogatott jobbszélső, míg Randjelovic 27 éves szerb támadó középpályás. Szemán György tájékoztatása szerint mindkét játékossal megegyeztek, szerződtetésükből már csak a papírmunka van hátra. A klubigazgató hozzátette, ezzel a Lombard Pápa játékoskerete véglegesnek tekinthető. Mint ismert, az NB I-es átigazolási piac február 23-án lezárul, ezt követően már csak úgynevezett szabadon igazolható játékosokat szerződtethetnek a klubok.

A pápai klubvezetéstől kapott információk szerint hétfőn megkezdődik a tavaszi idényre szóló bérletárusítás a Perutz Stadionban. Az új bérleteket csak szurkolói kártya birtokában lehet megvásárolni. A szurkolói kártya továbbra is ingyenes, regisztrálni a klubházban lehet. A Lombard február 25-én, szerdán 17 órától szurkolói ankétot tart a Perutz Stadion emeleti nagytermében.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!