Büntetők döntöttek az öregfiúk tornán


2015-02-16 12:48:22  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Büntetők döntöttek az öregfiúk tornán főképe
Immár 15. alkalommal rendezték meg a Városi Sportcsarnokban a Szuperinfó öregfiúk labdarúgó tornát. A kupára idén az 1975 előtt születettek nevezhettek, idén 13 csapat három csoportban küzdött meg a továbbjutó helyekért. Már a csoportmeccsek eredményei is azt mutatták, hogy a korábbi éveknél is kiegyensúlyozottabb mezőny gyűlt össze, szinte az összes alakulat erős játékerőt képviselt, sok volt az egygólos mérkőzés, így a továbbjutó helyeknél is nüanszok döntöttek. Jól mutatja a bajnokság színvonalát, hogy a fináléban a Vegyigyümi és a Swietelsky Budapest találkozásánál döntetlenállás után csak a büntetőrúgások nyolcadik körében derült fény a bajnok kilétére.
- Valóban, az elmúlt évek egyik legizgalmasabb és legszínvonalasabb tornáján vagyunk túl, melyet megérdemelten nyert meg a Swietelsky együttese – értékelt az eredményhirdetés után Molnár Károly szervező. Pápa mellett Szombathelyről, Veszprémből, Ajkáról, Körmendről, Peremartonból, Komáromból, sőt még Budapestről is érkeztek csapatok. A végső győztes végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, a döntőben mindkét csapat eldönthette volna maga javára a találkozót, nem így lett, a maratoni hetesrúgásoknál pedig szerencse is kellett a végső sikerhez.
Töreki Ferenc, a Swietelsky csapatvezetője örömét fejezte ki, hogy a tavalyi ezüstérem után idén sikerült a legelőkelőbb helyen végezniük, ebben pedig egy korábbi válogatott játékos is a segítségükre volt.
Minden csapattal nagy csatát vívtunk, az elődöntőben a szombathelyiek ellen különösen nehéz dolgunk volt, a végére el is fáradtunk, de az első helyezettnek járó serleg mindenért kárpótol. Már jó pár éve együtt szerepel ez a csapat, korábbi NB I-es, NB II-es labdarúgók is velünk játszanak, sőt Aranyos Imre személyében volt válogatott játékost is tudhatunk sorainkban. Az ország több pontján vettünk már részt hasonló tornán, inkább több mint kevesebb sikerrel, szeretünk együtt játszani, mindig jó a hangulat, így volt ez ma is, jövőre pedig a címvédés reményében szeretnénk visszatérni.

Végeredmény:
1. Swietelsky
2. Vegyigyümi
3. Rum KLSE
4. Kertváros

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!