Előadás helyett baráti beszélgetés a Polgári Körnél


2015-02-13 21:02:21  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Előadás helyett baráti beszélgetés a Polgári Körnél főképe
Ugyan a meghívott előadó nem érkezett meg, de ettől függetlenül a jelenlévők egy kellemes hangulatú, baráti beszélgetéssel töltött összejövetelnek lehettek részesei a Pápai Polgári Kör aktuális rendezvényén csütörtökön este. Az Ipartestületi Székházban egybegyűlteket Rabi István, a kör elnöke köszöntötte, majd dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő szólt a jelenlévőkhöz. Ezt követően Dancs Ferenc, a Pápai Polgári Kör alelnöke osztotta meg gondolatait a tagsággal. Ennek során szóba kerültek aktuálpolitikai témák hazánkból és a nagyvilágból egyaránt, illetve az influenzajárvány is témát szolgáltatott.

A tervek szerint a Pápai Polgári Kör tavaszi-nyári időszakában vendégségbe érkezik a több száz fős tagságot számláló egyesülethez Farkas Erika, a Magyar Rádió szerkesztő-riportere, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Májusban várhatóan ismét Csíksomlyóra kirándul a közösség, míg júniusra nagy vágyukat szeretnék beteljesíteni: az évadzáró összejövetelen avatnák fel a kommunista diktatúra idején meghurcolt kulákok és városi polgárok tiszteletére állított emlékjelet.


Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!