Kultúrházak éjjel-nappal - Változatos programok Pápán is


2015-02-12 18:44:16  | cikk: Babos Petra  | 


Kultúrházak éjjel-nappal - Változatos programok Pápán is főképe
A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ idén is regisztrált a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű országos rendezvénysorozatra, mely a Magyar Népművelők Egyesületének kezdeményezésére indult évekkel ezelőtt. Az egész országot érintő akcióval szeretnék ráirányítani a figyelmet a közművelődési terek nyitottságára, az intézmények és szervezetek sokszínűségére, a helyi társadalomban betöltött közösségépítő szerepére. A három napos programot február 13-15. között rendezik meg.

A pápai programról Bognárné Novák Ilona szakmai csoportvezető tájékoztatta hírportálunkat, aki mint mondta, az idei műsort is igyekeztek úgy összeállítani, hogy kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a számukra legkedvesebb rendezvényt. Céljuk a művelődési házak és terek, valamint az abban folyó közösségi művelődés népszerűsítése. Pénteken, vagyis holnap 9 óra 30 perctől az ifjúsági filharmónia bérletben a Budapesti Saxophone Quartett koncertezik, majd este a JMSZK Vadvirág Néptáncegyüttes nyilvános főpróbáját tekinthetik meg az érdeklődők a színházépületben. A HEMO-ban 15 órától az Eck Imre Alapfokú Művészetoktatási Intézmény nyílt napján a színjátszás rejtelmeibe nyerhetnek betekintést a diákok.

Szombaton a színházépületben a Grund Stúdió táncóráira várják az érdeklődőket, de a képzőművészet szerelmesei sem maradnak ki a programból, ők az Ifjúsági Képzőművész Kör soron következő összejövetelét tekinthetik meg 14 órától a Pedagógus Művelődési Házban. 

Vasárnap a gyerekek és a családok lesznek a főszereplők, hiszen a hagyományos farsangi családi hétvégén vidám programokkal és sok-sok játékkal várnak minden érdeklődőt 15 órától a színházépületben.
Mindezek mellett a JMSZK földszinti előterében Amberger Edit képzőművész alkotásaiból látható kiállítás, a civil szervezetek és egyesületek anyagait bemutató tárlaton kívül.
A szervezők szeretettel várnak mindenkit, a programok ingyenesen látogathatók.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!