Fókuszban az iskolai közösségi szolgálat a Civil Szakmai Napon


2015-02-10 21:40:35  | cikk: Babos Petra  | 


Fókuszban az iskolai közösségi szolgálat a Civil Szakmai Napon főképe
A Civilszerviz Közösségfejlesztők Közhasznú Egyesülete és a Pápai Amatőr Művészeti Mozgalomért Alapítvány nyolcadik alkalommal szervezte meg a Miénk a ház elnevezésű civil szakmai napját, melynek a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépülete adott otthont.
Orbán Zsuzsanna, az önkéntes iroda koordinátora kérdésünkre elmondta, a program célja, hogy a városban és a környéken működő civil szervezetek munkáját, tevékenységét megismertessék. Minden évben más-más témát állítanak a középpontba, főként olyan témaköröket, amelyek különösen foglalkoztatják a civil szervezeteket. Tavaly az önkéntesség, idén az iskolai közösségi szolgálat és a nemzetközi önkéntesség állt a szakmai nap fókuszában, mivel 2016-tól az érettségire vizsgák megkezdésének feltétele az ötven órás közösségi szolgálat teljesítése lesz. A szervezők ezért olyan szakembereket hívtak meg, akik ezekben a témákban érintettek, s tapasztalataikkal segíthetik a diákokat, tanárokat és a fogadó szervezeteket. A rendezvényt dr. Baloghné Uracs Marianna, a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Irodájának vezetője nyitotta meg, majd dr. Bodó Márton, az OFI tudományos munkatársa az iskolai közösségi szolgálatról tartott előadást.
Dr. Bodó Márton elmondta, a közösségi szolgálatok során a diákok olyan társadalmi valósággal találkozhatnak, amelyek során „érzékenyülhetnek” azokkal a problémákkal, amelyek őket is körülveszik. Innentől ők is jobban észreveszik a társadalmi gondokat, s jobban tudnak segíteni. Az előadó kiemelte, fontos, hogy a diákok választhatnak azon tevékenységek közül, ami nekik a legjobban tetszik. Tehát, ha azt nem is dönthetik el, hogy csinálják-e vagy sem, az, hogy mit tesznek, rajtuk múlik teljesen. Lehetnek javaslataik, hogy milyen feladatokat látnának célszerűnek, mit végeznének szívesen. Az 50 órát lehet több projekt keretében, több év alatt teljesíteni. A programon a Pápai Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium diákjai is meséltek közösségi szolgálati élményeikről.
Hujter Flóra 10. D osztályos tanuló egy ökoprogramban vett részt, ahol 15 óra közösségi szolgálati időt töltött el. Flóra elmondta, nagyon jól érezte magát a munka során, hiszen a Teveli úti füves területre kellett egy ökoparkot tervezniük az osztállyal együtt. A fiatal lány a Szigeti veszedelem című összművészeti bemutatón is szerepelt az iskola énekkarával, ami szintén beleszámított a kötelező időbe. Bár Flórának már megvan az ötven órája, de a jövőben is szeretne segíteni valahol, elképzelései szerint a színházban. Beller Zsuzsanna a nemzetközi önkéntességről és a cserediák programról beszélt a jelenlevőknek. Az AFS körzetelnöke elmondta, az 50 órás kötelező közösségi munka teljesíthető az AFS-nél is. Az ezt választó fiatalok cserediákokkal foglalkoznak, használják a nyelvtudásukat és lehetőséget kínálnak nekik arra, hogy csatlakozzanak az önkéntes csapathoz. A program végén a Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület nevében Szendrei Szilárd tartott előadást. A Civil Szakmai Nap kísérőrendezvénye a civil kiállítás volt, amelyen különböző szervezetek és egyesületek mutatkoztak be tablóikkal.
A rendezvény a NEA (Nemzeti Együttműködési Alap) támogatásával egy nyertes pályázatnak köszönönhetően valósult meg.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!