Rendőrkézen a trükkös lopók


2015-02-09 21:32:16  | cikk:  | 


A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai 2015. február 5-én hajnalban fogták el azt a két kaposvári férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy a közelmúltban „trükkös” módszerrel megkárosítottak egy idős pápai férfit.
A sértett fia 2015. február 3-án délután értesítette a rendőrséget arról, hogy egyedül élő édesapját aznap délelőtt ismeretlenek az otthonában meglopták. Az idős bácsi a kiérkező rendőrnek elmondta, hogy 10 óra 45 perc körül érkezett haza, majd hamarosan csengettek nála. Egy ismeretlen férfi állt a kapuban és a helyi áramszolgáltató munkatársának adta ki magát. Azt állította, hogy a villanyórát kell ellenőriznie. A házigazda beinvitálta a ház előterébe, ahol a villanyóra volt. A férfi ezt követően megkérte, hogy szóljon a ház előtt álló autóban várakozó kollégájának, mert egy műszerre is szükség van. Az idős úr az udvarán szembe találkozott a „kollégával”, majd a két idegen hamarosan elköszönt és sietve távoztak. A sértett később vette csak észre, hogy a megtakarított pénze – több százezer forint – eltűnt. Az utcában lakó megfigyelte az idegeneket, ezzel nagyban segítette a nyomozók munkáját. A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai 2015. február 5-én intézkedést kezdtek a 27 éves H. György és a 65 éves B. Imre kaposvári lakosokkal szemben. Mindkettőjüket előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.
A két gyanúsított ellen kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Pápai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. H. Györgyöt az eljáró hatóság őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását, míg B. Imre szabadlábon védekezhet. 

Képek:

nincsenek képek