Leváltották Stemmer Istvánt, Kovács Kristóf a Pápai SE új elnöke


2015-02-06 22:35:57  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Leváltották Stemmer Istvánt, Kovács Kristóf a Pápai SE új elnöke  főképe
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Pápai SE vízilabda szakosztálya Stemmer István évek óta tartó mulasztásai és hanyagsága miatt közel tízmillió forintos támogatástól esett el. Az egyesület elnöke ugyanis a TAO-iroda és a Nemzeti Sport Intézet felé sem tudott elszámolni az előző szezon pályázati pénzeivel, így a 2014/2015-ös évadra vonatkozó társasági adóra már nem is pályázhattak Cseh Lászlóék, nem is beszélve a 2,5 millió forint városi sporttámogatásról, melyről szintén lecsúszott a szakosztály. A dolgok megtárgyalására még 2014 decemberében közgyűlést hívott össze az elnök, melyet néhány órával az esemény előtt lemondott, majd a megismételt januári összejövetelre egész egyszerűen nem ment el. Hiába keresték telefonon, e-mailben, személyesen, az elnök elérhetetlennek bizonyult, így nem maradt más választás, jogi útra terelték a történteket, Cseh László megtette az ügyészségi feljelentést. A PSE helyzetének tisztázására február 6-ára az egyesületi tagok törvényi lehetőségeikkel élve rendkívüli közgyűlést hívtak össze, melyen a vízilabdázók mellett a sakkozók és az atléták is megjelentek. Stemmer István viszont nem, így a távollétében döntöttek a folytatásról. Az összejövetel célja az elnök visszahívása és új elnök választása volt. A megbeszélésre a szakosztályok küldötteket delegáltak, mely lehetővé tette a küldöttközgyűlés megtartását, hiszen az 50 küldöttből 43-an megjelentek.
Ferenczy Tamás, a küldöttközgyűlés levezető elnöke elmondta, azért volt szükség a mai találkozóra, mert Stemmer Istvánnal semmilyen módon nem lehet felvenni a kapcsolatot, nem ismerik az egyesület bankszámla egyenlegét, valamint nem tud elszámolni a 2012/2013-as valamint a 2013/2014-es társasági adó pályázatairól és a támogatási pénzekről sem. A küldöttek több felmerülő lehetőség közül végül úgy döntöttek, hogy leváltják Stemmer Istvánt, új elnököt választanak és a régi elnöktől megpróbálják megszerezni az egyesület iratait, beleértve a TAO pályázatokat is, hogy azokat április 30-ig a Magyar Vízilabda Szövetséghez külön engedéllyel még be lehessen nyújtani.
Több probléma is felvetődött a megbeszélés során, azt sem lehet tudni például hány elnökségi taggal működött az egyesület, Stemmer István mi alapján osztotta ki a megítélt pénzeket, az edzőkkel nem kötött megbízási szerződéseket, így ők fizetést sem kaptak, és azt sem tudni, a Várkertfürdő felé mintegy négymillió(!) forint értékben miért nem fizette ki a bérleti díjat , az adóigazolások elmaradásáról nem is beszélve. Szántó Tibor egyesületi tag felszólalásában megemlítette, hogy az évek óta felajánlott adójuk egy százalékáról nem kaptak elszámolást, sőt a legutolsó adóévben a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal visszaküldte a felajánlásokat azzal az indokkal, hogy a sportegyesület nem tette lehetővé az egy százalékok fogadását. A felszólalások után a szavazások következtek, melynek első pontjaként 34 igen, kilenc tartózkodás, nem szavazat nélkül az elnöki tisztségből visszahívták Stemmer Istvánt. A következő határozati pont az új elnök megválasztása volt, a tisztségre egyedül Kovács Kristóf, a vízilabda szakosztály tagja jelentkezett, akit 33 igen, tíz tartózkodás, nem szavazat nélkül megválasztott a Pápai SE új elnökének. A frissen kinevezett elnök elmondta, a jövőben nem szeretne az elmúlt két-három év történéseivel foglalkozni, a legfontosabb, hogy a PSE-t ne érje több kár, és a problémákat rendezve az egyesület tovább működhessen.
- Jelenleg a legfontosabb, hogy megtörténjen az elszámolás az elmúlt két idény TAO pályázatairól, így lehetőséget tudunk teremteni az egyesület további működésére. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha ehhez nem nyújtja segítségét Stemmer István, akkor – szakosztályoktól függetlenül – nincs jövője az egyesületnek sem az anyagi, sem pedig az erkölcsi tényezőket figyelembe véve. A bizalmat természetesen köszönöm, mindent megteszek személyesen, valamint a szakmai stábommal együtt, hogy erre minél hamarabb sor kerüljön. A PSE jelenlegi három szakosztálya teljes mértékben számíthat a támogatásomra a jövőben. Kisgyerekkorom óta rengeteget adott számomra a pápai sportélet, mindenképpen tisztázni kell ezt a kellemetlen ügyet az átlátható és szerethető sportélet reményében – mondta Kovács Kristóf.
A gyűlésen elhangzott, Stemmer István mellett Kis Károly rendelkezik aláírási joggal, így az atléták edzője a frissen megválasztott elnökkel jövő héten közösen megtekinti az egyesület bankszámláinak egyenlegét.
Mint megtudtuk, májustól a sakkozók önálló egyesületet alapítanak, az atléták és a vízilabdázók viszont az egyesület keretein belül képzelik el a folytatást. A témával hamarosan tovább foglalkozunk.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!