Lombard: Markek Tamást kölcsönadhatják, Venczel távozott


2015-02-02 17:00:23  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu  | 


Lombard: Markek Tamást kölcsönadhatják, Venczel távozott főképe
Két próbajátékon szereplő labdarúgónak sikerült meggyőznie a Lombard Pápa szakmai stábját, így Lengyel Ferenc javasolja a Győri ETO két labdarúgójának szerződtetését – tudtuk meg Szemán György klubigazgatótól. Az edzéseken és a Honvéd elleni mérkőzésen látottak alapján a bakonyaljaiak szívesen látnák soraikban Stieber Andrást és Vankó Imrét, így a vezetőség megkezdte velük a tárgyalásokat. A klubigazgató megerősítette a korábbi információkat, miszerint Mehmedagic, Rujovic, Leandro és Brankovic is távozik, de a korábbi Lombard játékost, Venczel Balázst sem szerződtetik, sőt a klub engedélyével tavaszra Markek Tamás is új csapatot kereshet magának.
- Úgy ítéltük meg, hogy mivel már „csak” a bajnokságban vagyunk érdekeltek, tehát sem Ligakupa, sem Magyar Kupa mérkőzés nem vár ránk, a tavasznak két kapussal vágunk neki – nyilatkozta a klubigazgató. Szeretnénk fiatal kapusunknak olyan csapatot találni, ahol rendszeres játéklehetőséghez jut, ezért szorgalmazzuk kölcsönadását.
Markek Tamás valóban nem jutott gyakran szóhoz ebben a szezonban, a 2011-ben Nagykanizsáról érkezett hálóőr a 2014/2015-ös szezonban mindössze egy tétmeccsen védett, a Magyar Kupában kapott lehetőséget, azonban sem a Ligakupában, sem a bajnokságban nem növelte játékpercei számát. Szemán György hozzátette, a brazil csatár, Weller Wilson Pereira személyében újabb próbajátékos érkezett Pápára, aki már a szerdai, 13 órakor kezdődő Sopron elleni találkozón be is mutatkozhat.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!