Ismét megrendezte regionális természettudományos csapatversenyét a Refi


2015-02-02 13:33:51  | cikk: pt  | fotó: Kovács Péter, pt  | 


Ismét megrendezte regionális természettudományos csapatversenyét a Refi főképe
Ötödik alkalommal rendezte meg a pápai református gimnázium a Császár Elemér Természettudományos Csapatversenyt. A 7-8. osztályos diákok számára kiírt megmérettetésen idén 13 csapat mérte össze a tudását és a kreativitását.
A résztvevőket Gránásiné Bácsi Tünde, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája igazgatója, valamint dr. Gábriel Róbert egyetemi professzor, a zsűri elnöke köszöntötte, majd kezdetét vette a csapatverseny első fordulója. Ennek során földrajzi, biológiai, fizikai, kémiai és matematikai vonatkozású kérdéseket tartalmazó feladatlapot kellett kitölteniük a háromfős csapatoknak. Az írásbeli kör során a legjobb hat eredményt elérő társaság bejutott a második fordulóba, ahol már egy fizikai mérésen alapuló feladat várt a verseny résztvevőire.
Az V. Császár Elemér Természettudományos Csapatverseny témáit ezúttal a tonhal mint kipusztulás szélére sodródott faj, a fekete lyukak, valamint az Antarktika hegymászói szolgáltatták. Somosiné Németh Alíz, a házigazda tanintézet biológia-földrajz szakos tanára, a verseny főszervezője érdeklődésünkre kiemelte: igyekeztek minél komplexebb, változatosabb, érdekesebb és izgalmasabb feladatokat összeállítani, amiknek a jó megoldásához nagy szükség volt a kreativitásra.
– Ezt a csapatversenyt minden évben más-más témakörök köré szervezzük. Figyelemfelkeltő és gondolkodtató feladatok kitűzésével szeretnénk fejleszteni a tanulók problémamegoldó képességét, népszerűsíteni a természettudományokat. Célunk, hogy a gyerekek képesek legyenek például a természettudományos folyóiratokban megszerzett információkat felhasználni a különféle feladatok és az életszerű problémák megoldásában, továbbá el tudjanak végezni egyszerűbb tanulói kísérleteket. Nem utolsó sorban pedig képesek legyenek csapatmunkában dolgozni – fogalmazott Somosiné Németh Alíz.

A rendezvény keretében Gábriel Róbert Kutatóút Montanába, találkozás bölényekkel és transzgenikus egerekkel című előadásán is részt vehettek az érdeklődők. A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának tanszékvezetője a közelmúltban öthónapos tanulmányúton vett részt az észak-amerikai Montana állam Missoula nevű városában. Mint mondta, egy ösztöndíjnak köszönhetően elsősorban dolgozni ment ki az USA-ba. Előre megírt egy kutatási programot, ami arról szólt, hogy az agy két részlete közötti kapcsolatok hogyan alakulnak egy speciális transzgenikus egértörzsben. – Ezt a programot nagyrészt sikerült végrehajtani a kint töltött időszak alatt. Emellett rengeteg emberi kapcsolatot építettem. Missoula egy gyönyörű, vadregényes környezetben elhelyezkedő kisváros, ahol az egyetem a legfőbb színtere a társadalmi életnek – nyilatkozta hírportálunknak Gábriel Róbert. Kérdésünkre kifejtette, a transzgenikus egerek segítségével nagyobb számú és megbízhatóbb kísérletekre nyílik lehetőség, melyeknek a végső célja többek között az, hogy felderítsék az idegrendszer fejlődési rendellenességeit, vagy éppen az időskori gondolkodásbeli romlást vizsgálják.

Az V. Császár Elemér Természettudományos Csapatversenyen végül a várpalotai Bán Aladár Általános Iskola bizonyult a legjobbnak. Második helyen a pápai Szent István Római Katolikus Általános Iskola csapata végzett, míg harmadik a nemesgulácsi Keresztury Dezső Általános Iskola lett.

A verseny végeredménye ide kattintva letölthető.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!