Eszterházy Károly, a püspök


2015-01-30 21:23:56  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Eszterházy Károly, a püspök főképe
Eszterházy Károly, a püspök címmel tartott előadást Szelestei Nagy László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára a Pápai Keresztény Akadémia péntek kora esti összejövetelén a Szent István Római Katolikus Általános Iskola aulájában. Az előadó a vetítéssel illusztrált prezentációjában elsősorban a címszereplő püspöki tevékenységéről beszélt, mint mondta, életének ez a területe eddig kevésbé került középpontba. Eszterházy Károly ifjú korától kezdve papnak készült. Papi pályáját Pápán kezdte, ő építtette a Fő téren magasodó Nagytemplomot, valamint a városi kórházat.

– A 18. század egyik legnagyobb püspöke volt, az utolsó egri püspök. 1962-ben foglalta el az egri püspöki széket, ebben a tisztségben egészen haláláig, 1799-ig tevékenykedett – tudtuk meg Szelestei Nagy Lászlótól. Az egyetemi tanár kiemelte, Eszterházy Károly püspökként példaértékűen képviselte az egyházmegyét, lelkiismeretesen gondoskodott a híveiről és a papjairól, mindent ennek rendelt alá.

Nagy műveltségű, több nyelven beszélő, azonban puritán életvitelű főpap volt. Megalkuvás nélkül betartotta a papi fegyelmet, és ezt az alá rendelt papoktól is megkövetelte. Tudatosan részt vállalt a lelkipásztorkodás köznapi munkájából is. Tevékenységével jelentősen hozzájárult Eger város építészeti, szellemi, művelődési arculatának kialakításához, az oktatás fejlesztéséhez, továbbá előkészítette a püspökség érseki rangra emelését.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!