Fuvolamuzsika a Bartókban


2015-01-27 20:37:27  | cikk: Babos Petra  | 


Fuvolamuzsika a Bartókban főképe
A hétvégén rendezik meg Budapesten a Nemzetközi Fuvolaversenyt, melyen két, a Győri Richter János Szakközépiskola és az AMI növendéke, - Nagyfi Noémi és Wendler Enikő - vesz részt. A közeljövőben pedig az Országos Jeney Zoltán Fuvolaversenyen egy másik növendék, Szücs Ábel Csombor is képviselteti magát. Mindhárom fiatal kiválóan fuvolázik, s ma a pápai Bartók Béla Zeneiskola növendékeit is megörvendeztették azokkal a zenedarabokkal, amelyekkel versenyezni fognak.
Marosné Kovács Tünde, a diákok felkészítő tanára kérdésünkre elmondta, a fuvola manapság egyre népszerűbb hangszer a gitár és a zongora mellett. A tanárnő szerint a fuvola egy könnyebb kifejező képességű hangszer a többihez képest. A nyugdíjas zenetanár református családból, Hajmáskérről származik. Édesapja református lelkész volt, tehát zenében nőttek fel testvéreivel együtt. S elhatározták, hogy ha Veszprém megyébe kerülnek továbbtanuláskor, mindhárom testvér különböző fúvós hangszert választ majd, így ő fuvolázott, a másik két fiú testvére pedig oboázott és klarinétozott.
A mai est során a barokk Loeiletten, majd a romantikus Taffanel-en keresztül, egészen a ma is élő, Maros Miklós, - aki a tanárnő sógora- darabjai is felcsendültek.
Marosné Kovács Tünde mosolyogva hozzáfűzte, nagyon jó érzés számára, hogy az egyik rokona darabjait taníthatja és persze játszhatja.
- Nekem is meg kellett tanulnom, majd tudásomat a növendékeknek adtam át. Nagyon izgulok, hogy a zsűri is úgy fogadja-e majd a darabot, mint ahogy azt én szeretném. Ehhez nagy átadóképesség kell, ami a növendékeknek nem olyan könnyű feladat, de remélem, sikeresen veszik majd az akadályokat.
A tanárnő szerint nagyon fontosak a verseny előtti fellépések, ilyenkor tudják gyakorolni a kiállásukat, a versenydrukkot, s persze azt is, hogy egymás után négy darabot kell folyamatosan eljátszaniuk. Reméli, a bartókos tanároktól is kapnak véleményeket, amelyek szintén segítik a felkészülésüket.
A műsort egy fuvolaquartett összeállítás is színesítette. Zongorán Csaby Csaba működött közre.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!