Változik a labdarúgó utánpótlás versenyrendszer


2015-01-27 20:23:37  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Változik a labdarúgó utánpótlás versenyrendszer főképe
Kedden ülésezett az MLSZ elnöksége. Kiemelt témaként szerepelt az ülésen az utánpótlás-versenyrendszer átalakítása, melyre a hatékonyabb működés érdekében van szükség – írja az mlsz.hu. Ennek értelmében a következő szezonra átalakul az utánpótlás versenyrendszer, azzal a szándékkal, hogy egyrészt a széles tömegbázist jelentő gyermekkorosztályokban ésszerű, költséghatékony legyen a fiúk és lányok sportolása, másrészt hogy az elitképzésben résztvevő, már kiválasztott fiatal tehetségek előmenetele és versenyeztetése biztosított legyen. Az alsó korosztályokban (U6-U13) – a mintegy 140 ezer gyermek részvételével bonyolított OTP Bank Bozsik Program eseménysorozatának gyakorlatához illeszkedően – továbbra is tornarendszer szervezését írja elő a szabályzat. A kiemelt országos bajnokságokat az U14-U19-es korosztályt felölelő generációkban rendezik meg a jövőben, olyan módon, hogy a kiemelt bajnokságban megszűnik az önálló U18-as országos bajnokság. A kiemelt bajnokságok bonyolítása kapcsán úgy módosul a kiírás, hogy azokat minden esetben rájátszásos szakasz zárja. A változtatások egyik célja, hogy minél előbb, de ne túl korán kezdődjön az elitlabdarúgás és az amatőrlabdarúgás közötti kötelező elválasztás, azaz a tehetségek versenyeztetése. Ezzel is összefüggésben az U21-es utánpótlás bajnokság megszűnik, a legidősebb utánpótlás korosztály az U19-es, mely döntéssel az a cél, hogy a fiatal tehetségek minél előbb felnőtt csapatban futballozhassanak.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!