A csodát csak azok láthatják, akik tiszta szívűek, mint a gyerekek - A padlás az ifjúsági bérletben


2015-01-13 20:15:49  | cikk: Babos Petra  | 


A csodát csak azok láthatják, akik tiszta szívűek, mint a gyerekek - A padlás az ifjúsági bérletben főképe
A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház hozta el városunkba a Bocsor és az Orlai ifjúsági bérlet keretein belül Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A padlás című musicaljét. A darab ősbemutatóját 1988. január 27-én tartották a Vígszínházban, ahol azóta töretlen sikerrel játsszák. A mű egy betörés, két szerelmes fiatal és négy, a túlvilágot kereső szellem történetét meséli el. Az ősbemutató óta számos egyéb színházban bemutatták már.

A padlást a szerzők úgy írták, hogy két síkja legyen, vagyis két generációnak szóljon. Az egyik a gyermek, a másik pedig a felnőtt. A szerkesztés kiváló, hiszen van egy gyermekközpontú, mesei vonulata, s a felnőttekhez szóló viszonya, kapcsolatokról szóló része is, amelynek egy fontos eleme az elmúlásra utal. Ez nagyon szerencsés, ugyanis így élvezhető az előadás 6 évestől 99 éves korig. A zenei világ a gyerekeket is elvarázsolja, ugyanúgy, mint a felnőtteket - mondta a darabról Dobák Lívia művészeti igazgató.

A mai üzenete az, hogy vannak olyan értékek a világban, mint a barátság, a szerelem, a kapcsolatok és az elmúlás, amelyek nélkül nem lehetne élni.

- Az előadás szintén két síkon mozog, mint a darab. Az egyik az erős gyermekközpontúsága, ami azt jelenti, hogy a gyerekek játékaival, árnytechnikáival dolgozik. A gyerekeknek fontos a színesség, a szürrealizmusa az előadásnak, a szellemek jelenléte. A másik vonulata az, amit a felnőttek átgondolhatnak az előadás során, hogy mi fontos az életben, a barátság, a szerelem, a kapcsolatok, s az, hogy milyen viszonyunk lehet a túlvilággal, a szellemekkel.

A művészeti vezetőtől megtudtuk, a kedvenc dala a Fényév távolság, ami az álmokról szól, de a gyerekek a Szilvásgombócot favorizálják. A kedvenc karakterei pedig a négy szellem, akik nagyon erős, egységes karaktereket hordoznak. A darab ajánlott mindenkinek, hiszen a padlás a csodákról szól, a színház pedig a csodák helye, ég és föld közötti mezsgye, ahol minden megtörténhet. Ezt a csodát csak azok láthatják, akik tiszta szívűek, mint a gyerekek.
Dobák Lívia hozzáfűzte, reméli, a pápai diákok is örömmel fogadják az előadást, hiszen ahol eddig bemutatták, ott hatalmas sikerük volt.
A művészeti igazgatótól megtudtuk azt is, az előadás 2013 novemberében debütált. A darab különlegessége az volt, hogy ezzel ünnepelték a színházépületük fennállásának 60. évfordulóját, hiszen ahogy mondta: kell egy hely, ahol együtt lehetnek, s álmodozhatnak.
A Tarczy-bérletsorozat január 21-én folytatódik, amikor is a székesfehérvári Vörösmarty Színház komédiáját, A fösvényt láthatják a tanulók.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!