Megkezdte a felkészülést a Lombard Pápa


2015-01-12 16:34:03  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Megkezdte a felkészülést a Lombard Pápa főképe
Több mint egy hónapos pihenőt követően hétfőn délelőtt megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a Lombard Pápa labdarúgó csapata. Az öltözőben tartott rövid beszélgetést és eligazítást követően a műfüves pályán rögtön meg is tartotta idei első edzését Lengyel Ferenc. Különböző okok miatt nem jelent meg az első edzésen Kenesei Krisztián, Bernardo Frizoni, Vadim Zulevs, Faggyas Milán, Tóth Gábor, Andrei Coroian, Király Botond, Andrei Florean és Marian Sluka sem. A vezetőedzőtől megtudtuk, a játékosok a téli szünet utolsó három hetében személyre szabott edzésterv alapján egyénileg készültek, ami azt is jelenti, hogy jövő héten már érdemi munka folyhat a Perutzban. Pozitívum, hogy a sérültek meggyógyultak, betegség miatt Nagy Tamás is hiányzott, ám a hét második felében ő is csatlakozik a kerethez.
- Az első foglalkozás inkább „barátkozós” edzés volt, bár azért némi futás volt benne – nyilatkozta Lengyel Ferenc – ezen a héten napi egy tréninggel készülünk, jövő héttől pedig három edzés szerepel a programban. Edzőtábor javaslatom volt a vezetőség felé, volt is rá fogadókészség, meglátjuk sikerül-e összehozni, ha nem, akkor sem esünk kétségbe, hiszen amennyiben az időjárás kegyes lesz hozzánk minden adott itt Pápán is. Az látható, hogy nem vagyunk sokan, a külföldieket szerdára várjuk, néhány labdarúgóval pedig tárgyal a vezetőség a folytatásról, bízom benne, hogy egy hét múlva már jóval többen jelentkeznek edzésre. Egyelőre képlékeny a játékoskeret, elképzelhető, hogy még februárban is esik be játékos, de azt szeretném, ha minél előbb véglegessé válna, kikre számíthatok tavasszal, beleértve természetesen az utánpótlásból felkerülő fiatal labdarúgókat. Az ősz megmutatta a problémáinkat, a keretet mindenképp szeretném átalakítani, a kapus poszt kivételével minden pozícióba keresünk játékost, de lesznek távozók is, hogy kik, erről még korai lenne beszélni. Megítélésem szerint a mostani Lombard Pápa – nem megbántva senkit – egyrészt kissé öreg, másrészt lassú, elsősorban ezeken kell változtatnunk. Azt sajnos be kell látni, hogy a Pápa jelenleg nem vonzó csapat az NB I-ben, a kiszemelt játékosaink egyelőre jobb ajánlat reményében kivárnak, így nekünk is türelmesnek kell lennünk.
Szemán György sok információval nem tudott szolgálni a játékosmozgással kapcsolatban, a klubigazgató szerdára ígért bővebb tájékoztatást.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!