Ismét együtt gurultak a jitsu-sok


2015-01-11 19:53:41  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Ismét együtt gurultak a jitsu-sok főképe
A Pápai Küzdősport Centrumban immár negyedik alkalommal rendezte meg a Ronin HSE Live Train elnevezésű közös jiu-jitsu edzését. A dojoban mintegy 45-en gyűltek össze, akik az edzés alatt ezúttal is 8x6 perc gi-s (a Gi a jiu jitsu edzőruhát jelenti - kabát, öv, nadrág - azaz a ruházatot is használhatják a küzdelem során) és 8x6perc no gi-s küzdelemben (itt úgynevezett rashguard ruházatban vannak a versenyzők és csak karokat és lábakat tudnak fogni a versenyzők) próbálhatták ki erejüket és állóképességüket. Mihályfi Ákos, a Ronin HSE edzője elégedett volt, hiszen ezúttal is sokan fogadták el a meghívásukat, így hasznos munkát tudtak végezni az embert próbáló küzdelmek során, ami mindenképp hasznos volt a közelgő lisszaboni kontinensviadal előtt.
- A Live Train ötlete az Egyesült Államokból származik, ahol körülbelül másfél évvel ezelőtt voltunk a világbajnokságon, ott láttuk a helyiektől és úgy gondoltuk, itthon is megrendezzük ezt a megmérettetést. Szerencsére sokan álltak a kezdeményezés mellé, mutatja ezt az is, hogy már a negyedik alkalmon vagyunk jelen. A mostani rendezvényre a Ronin HSE mellett Pápáról a Hét Csillag Egyesület és a Bakony Judo Klub is ellátogatott, mellettük Sümeg, Veszprém és Győr is képviseltette magát. A mostani alkalom apropóját az adta, hogy január utolsó előtti hetében Portugáliában rendezik az Európa-bajnokságot, ahol jómagam ismét megmérettetem magam, felkészülésembe pedig remekül illeszkedik ez a tréning.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!