Az U7-esekkel indult a teremszezon


2015-01-11 15:24:53  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Az U7-esekkel indult a teremszezon főképe
A Pápai Egyesített Labdarúgó Club a téli időszak első teremtornáját rendezte. A Sportcsarnokban a 2008. január 1-je után születettek gyűltek össze, az U7-es kupára a házigazdák két csapattal neveztek, mellettük Dunaszeg, Gyirmót, Ajka, Veszprém, Győr és a Haladás kapott meghívást a küzdelmekre. Bozsik szabályok szerint, azaz vonalig folyt a játék, körmérkőzéses formában. Sajnos a sárga mezek pápaiak két döntetlennel és egy vereséggel a hetedik helyért játszottak, ellenfelük a szintén nyeretlen kék PELC-es csapat volt. Az elődöntőbe Dunaszeg, Veszprém, Ajka és a Haladás jutott, a fináléba pedig a Haladás és az Ajka került, miután mindkét együttes három góllal jobbnak bizonyult ellenfelénél. A döntőben sokáig úgy tűnt, sima győzelmet arat a Haladás, hiszen 3-0-ra vezettek, a Veszprém azonban nem hagyta magát és döntetlenre mentette a rendes játékidőt. A büntetőrúgásoknál ismét a szombathelyiek koncentráltak jobban, 3-1-re nyert Somfalvi Péter csapata.
- A fiúk ügyesen fociztak, kitettek magukért, igazi csapatként funkcionáltunk – nyilatkozta az eredményhirdetés után a Hali edzője. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen sok ügyes csapattal találkoztunk, a döntőben igyekeztem mindenkinek játéklehetőséget biztosítani, ami kis híján megbosszulta magát, de a lényeg az, hogy mindenki pályára került, játszhatott és szép élményekkel tér haza.
Györkös Zoltán, a pápaiak edzője úgy fogalmazott, jó házigazdának bizonyultak, ha egy kicsivel jobb napot fognak ki, akár dobogóra is állhattak volna, de bízik benne, hogy a következő tornán már nemcsak játékban, hanem eredményességben is előre tudnak lépni.

Eredmények:
PELC U-7 sárga - Dunaszeg SE 1-1
PELC U-7 kék – Veszprém 1-4
FC Ajka - Gyirmót SE 0-1
Haladás - Üstökös Győr 2-0
PELC U-7 sárga - FC Ajka 2-3
PELC U-7 kék – Haladás 1-5
Dunaszeg SE - Gyirmót SE 2-1
Veszprém - Üstökös Győr 8-2
PELC U-7 sárga - Gyirmót SE 3-3
PELC U-7 kék - Üstökös Győr 0-4
Dunaszeg SE - FC Ajka 1-2
Veszprém - Üstökös Győr 3-4

Rájátszás:
PELC U-7 sárga - PELC U-7 kék 2-0
Gyirmót - Üstökös Győr 2-1
Dunaszeg SE – Veszprém 1-4
Ajka - Haladás 1-4

3. helyért: Dunaszeg – Ajka 2-2 (b.: 2-3)

1. helyért: Veszprém – Haladás 3-3 (b.: 1-3)

A díjakat Grőber Attila, a PELC elnöke és Lengyel Ferenc szakmai igazgató adta át. A legjobb játékos díját Kelemen Mirkó (Haladás) kapta, a gólkirály 13 találattal Badics Gellért (Veszprém) lett. A legjobb pápai labdarúgónak Papp Boldizsárt választották.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!