Klausz Kristófék dobogóra állhattak a Jänner Rallye-n


2015-01-09 10:26:03  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: sc-fotomedia.at  | 


Klausz Kristófék dobogóra állhattak a Jänner Rallye-n főképe
Sikerrel abszolválta a 2015-ös Európa-bajnoki szezon első megmérettetését a Klausz Kristóf – Kecskeméti Balázs duó. A Renault Clio R3-assal versenyző alakulat a január 4-6-ai, 32. Jänner Rallye-n képviselte hazánk színeit Ausztriában. Embert próbáló körülmények uralkodtak a versenyhelyszínen, de Klauszék okosan, hiba nélkül meneteltek és gurultak át végül a célvonalon. Teljesítményük a harmadik helyet jelentette az EB és az osztrák bajnokság RC 3 kategóriájának értékelésében is. Kristóf a verseny után elmondta, hiába ismerték a pályát, az időjárási körülmények teljesen keresztülhúzták számításaikat.
- A Szilveszter Rallye számomra nemcsak egy év végi örömautózás volt, hanem egyben egy teszt is az Európa-bajnokság nyitófutamára. Igaz, az aszfalton való autózás nem passzolt azokhoz a körülményekhez, melyek Ausztriában vártak ránk, de arra legalább jó volt a hungaroringi derbi, hogy a Clion kijöjjenek a hibák, és egy kicsit én is visszarázódjak a ritmusba. Habár a helyismeretünk megkönnyítette a feladatunkat a hét eleji Jänner Rallye, a pályákon uralkodó körülmények, versenyzőként teljesen újak voltak számunkra. Hiába frissítettük fel, dolgoztuk át a tavalyi itinerünket, új köntösbe kellett csomagolni az információkat az éles küzdelmek kezdetére, hiszen a folyamatos havazás megváltoztatta a terepet. Ennek ellenére, a vasárnapi kvalifikáción a harmadik legjobb időt autóztuk a kategóriánkban, s így előkelő rajtidőt is ki tudtunk harcolni magunknak. Hétfő reggel megfontoltabban, a biztonságra törekedve kezdtük a menetelést, hogy felmérhessük, mire is számíthatunk. Jó taktikát választottunk, hiszen a pályák teljesen jegesek, havasak voltak. Nagyon nehezen tudtunk haladni, főleg domboldalnak felfelé – viszont így is nagyon élveztük a versenyzést, és rengeteg tapasztalatot is szereztünk. A nap folyamán azonban törekedtünk a gyorsulásra, az ellenfelek utolérésére. Az EB és az osztrák bajnokság keretein belül is a kategória 3. pozícióját sikerült megszereznünk, amivel meg is vagyok elégedve. Rögtön az újév első napjaiban kellett kiutazni erre a versenyre, ami ráadásul az egyik legnehezebb próba az idény során, mi mégis tisztességesen helyt álltunk és 27 pontot zsebeltünk be. Bizakodva állunk így a következő futam előtt, ami Lettországban, Liepajaban lesz, február 6-8-a között.
A pápai pilóta navigátora, Kecskeméti Balázs úgy nyilatkozott, a Jänner Rallye nagyon komoly erőpróba volt számukra, de az a legfontosabb, hogy célba tudtak érni.
- Hiába írtuk fel alaposan a pályákat, a tréninget követően két napon át szakadt a hó, és teljesen más útviszonyok uralkodtak a szakaszokon. A hol száraz, hol jeges utakat belepte a 30-40 centiméteres hótakaró, így hiába volt a Clion kis szöges gumi, nagyon nehezen tudtunk vele közlekedni. Összesen közel négy órát autóztunk versenykörülmények között, ami jól szemlélteti, hogy az átlagsebességünk igen alacsony volt. Az emelkedőkön azt hittem, hogy sosem érünk fel… Az előzetes célom megvalósult, hiszen a kategória dobogójára felfértünk, ezért boldog vagyok – habár titkon, legbelül reménykedtem abban, hogy akár nyerhetünk is az ERC 3-as értékelésben. Nincs okom panaszra, hiszen az a versenyző, aki megnyerte a kategóriát, több mint ezer kilométert tudott tesztelni ilyen körülmények között, így hatalmas előnye volt hozzánk képest. Ráadásul Kristóf először autózott ilyen szöges gumikon, de így is hibátlanul teljesített minden feladatot. A harmadik helyezésért járó, és a napi bónusz pontokat is bezsebeltük a futamon, ami nagyon jó kezdése volt ennek az idei EB-n való szereplésünknek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!