„Éreztem Isten ölelését..” – Beszélgetés a 70. születésnapját ünneplő Salgó Ferenccel
2015-01-08 18:37:21 | cikk: mo |
2015. január 4-én ünnepelte Salgó Ferenc kanonok-plébános 70. születésnapját. A Szent Anna templomban vasárnap tartott szentmisén az atyát hívei is köszöntötték. Lélekemelő gratulációkkal, dalokkal, versekkel, többek között Csík Sándor :Te Deum – Köszönet az Úrunknak című énekének elszavalásával emlékezett meg a közösség szeretett plébánosa születési évfordulójáról. Salgó Ferenc meglepetten fogadta a jókívánságokat és örömét fejezte ki, hogy hívei körében adhatott hálát életéért.
- Ilyenkor mindig visszagondolok a kezdetekre, mert valóban a Jóistennek és szüleinknek köszönhetjük, hogy megszülettünk, elfogadtak minket. Nehéz időket éltünk meg, háborúkat éltünk végig. A gyermekévek nagyon meghatározóak az életemben, és idősödve egyre erőteljesebben emlékszem vissza arra az időszakra. Szüleim nagyon erős mintát adtak számomra. Hálát adhatok az Istennek azért, hogy ők mindenféle gondoskodást megadtak nekem és sok mindre megtanítottak, bevezettek a szorgalmas munka világába.- A hit és a vallás is meghatározó volt az Önök családjában. Mikor érezte először azt, hogy Isten szolgálatába szeretne állni?
- Igen, szüleink minket is arra tanítottak, hogy forduljunk a Jóistenhez. Annyira mély emlékek ezek, hogy soha nem voltak kételyeim Isten létéről. De eleinte nem sok jel mutatott arra, hogy pap leszek. Visszahúzódó gyermek voltam, az oltár szolgálata körül sose jelentkeztem, féltem tőle, lámpalázas voltam, féltem, hogy valamit rosszul csinálok. Aztán talán 12 éves lehettem, amikor volt egy nagyon megrázó álmom. Egy atombombát dobtak le a szomszéd ház udvarára, és hatalmas világosság támadt, úgy éreztem el kell szaladnom, de nem tudtam. Aztán felébredtem. Nagy csendesség és nyugalom volt körülöttem. Nagyon megérintett ez az álom, arra gondoltam, hogyha ez tényleg bekövetkezett volna, akkor most hogyan állnék a Jóisten elé. Mert az örök életben mindig hittem, de a kamaszkor bajos dolgai nálam is megvoltak. Arra gondoltam, ha most kellene meghalnom, milyen kevés jót tettem az életben. Aztán szinte egyik napról a másikra változott meg minden, sokkal komolyabban vettem az imádságokat, s szinte éreztem Isten ölelését. Megtapasztaltam, hogy Isten szeret engem. Hát ez indított arra, hogy elinduljak az úton.- Az egyházi iskolák elvégzése után aztán 1968-ban pappá szentelték, Pápán pedig 30 éve hirdeti Isten igéjét.
- A papi szolgálat tényleg egy belső indítás és küldetés. A legfontosabb, hogy felismerjük, szeret bennünket az Isten, ő a gondviselőnk és nem kell aggódnunk semmi miatt. „Az Isten-szeretőknek minden a javukra válik” - ez a mondat mindig átsegített engem a nehézségeken. És ezt szerettem volna közvetíteni az emberek felé.- A vasárnapi meghitt ünneplés is azt mutatja, hívei tisztelik Önt. Rendkívül jó kapcsolatot ápol a közösséggel. Miben rejlik ez a tisztelet?
- Ajándéknak tekintem azt, hogy a Jóisten megadta számomra, hogy minden embert el tudok fogadni olyannak, amilyen. Órási tapasztalatom katolikus papként, hogy az emberek a jóra akarnak törekedni. Gyónás alkalmával gyarlóságaikat, gyengeségeiket osztják meg velem, melyeket megbántak. Tehát ők is a jóra vágynak. A Jóisten mindenkit jónak teremtett, és hisz abban, hogy ez a jó, ami lehet nem látszik mindig, elő fog jönni. Ebben kell segíteni az embereket. Hálásak ezért a hívek, hogy bizalmat adunk nekik. Sokan bizonyára ezért munkálkodnak velem szívesen, mert elfogadom őket, és próbálom felismerni az értékeiket.- Ön mindig fontosnak tartotta a hátrányos helyzetűek, elesettek gyámolítását. Miként tud segíteni egy pap a rászorulókon, akár tettekben, akár lelkiekben?
- A családi kör e tekintetben is rendkívül meghatározó volt. Édesanyám sokszor segített azokon, akik az ajtón kopogtattak, akár pénzzel, akár étellel. Láttam, hogy mindig milyen hálásak voltak az emberek ezért, és becsületesen rendezték is a kölcsönt. Egyrészt tehát a szülői példa, másrészt pedig a krisztusi tanítás: „Amit egynek tesztek, azt nekem teszitek” - e két dolog motivált mindig az elesettek felkarolásában. A legtöbb azonban, amit adhatunk, ha meghallgatjuk az embereket, megpróbáljuk megérteni az élethelyzetüket. Hogy érezzék a szeretetet. Lehet bármilyen fejlett egy társadalom, mindig lesznek olyanok, akik kiszorulnak az élet peremére. És erre oda kell figyelni, támogatni kell őket, emellett pedig tanítgatni őket a jobb, felelősebb beosztásra.- Hogy folytatódnak a következő évek? Milyen terveket, feladatokat szeretne megvalósítani a jövőben?
- A plébánosnak 75 évesen kell a nyugdíjazását kérni, úgyhogy remélem a Jóisten még erőt ad, hogy tegyem azt, amit eddig. Különleges, nagy terveket nem szövögetek. Örülök, hogy az elmúlt évtizedekben közreműködhettem a plébánia vagy a Szent József-kápolna felépítésében, ezek nagyon szép vállalkozások voltak. Szeretném, ha a Szent József-kápolnában is fejlődne a közösségi élet, ez még gyerekcipőben jár. Nagy vágyam pedig az, ezért imádkozunk, hogy legalább egy szerzetesrend Pápára visszatelepüljön. A katolikus életünkhöz a szerzetesség szorosan hozzátartozik. Olyan nők vagy férfiak alkotják a rendeket, akik egészen elkötelezik magukat az evangéliumi életre és valamilyen szolgálatot vállalnak az egyházban. Ez egy olyan álom, amit még szeretnék megérni.
- Ilyenkor mindig visszagondolok a kezdetekre, mert valóban a Jóistennek és szüleinknek köszönhetjük, hogy megszülettünk, elfogadtak minket. Nehéz időket éltünk meg, háborúkat éltünk végig. A gyermekévek nagyon meghatározóak az életemben, és idősödve egyre erőteljesebben emlékszem vissza arra az időszakra. Szüleim nagyon erős mintát adtak számomra. Hálát adhatok az Istennek azért, hogy ők mindenféle gondoskodást megadtak nekem és sok mindre megtanítottak, bevezettek a szorgalmas munka világába.- A hit és a vallás is meghatározó volt az Önök családjában. Mikor érezte először azt, hogy Isten szolgálatába szeretne állni?
- Igen, szüleink minket is arra tanítottak, hogy forduljunk a Jóistenhez. Annyira mély emlékek ezek, hogy soha nem voltak kételyeim Isten létéről. De eleinte nem sok jel mutatott arra, hogy pap leszek. Visszahúzódó gyermek voltam, az oltár szolgálata körül sose jelentkeztem, féltem tőle, lámpalázas voltam, féltem, hogy valamit rosszul csinálok. Aztán talán 12 éves lehettem, amikor volt egy nagyon megrázó álmom. Egy atombombát dobtak le a szomszéd ház udvarára, és hatalmas világosság támadt, úgy éreztem el kell szaladnom, de nem tudtam. Aztán felébredtem. Nagy csendesség és nyugalom volt körülöttem. Nagyon megérintett ez az álom, arra gondoltam, hogyha ez tényleg bekövetkezett volna, akkor most hogyan állnék a Jóisten elé. Mert az örök életben mindig hittem, de a kamaszkor bajos dolgai nálam is megvoltak. Arra gondoltam, ha most kellene meghalnom, milyen kevés jót tettem az életben. Aztán szinte egyik napról a másikra változott meg minden, sokkal komolyabban vettem az imádságokat, s szinte éreztem Isten ölelését. Megtapasztaltam, hogy Isten szeret engem. Hát ez indított arra, hogy elinduljak az úton.- Az egyházi iskolák elvégzése után aztán 1968-ban pappá szentelték, Pápán pedig 30 éve hirdeti Isten igéjét.
- A papi szolgálat tényleg egy belső indítás és küldetés. A legfontosabb, hogy felismerjük, szeret bennünket az Isten, ő a gondviselőnk és nem kell aggódnunk semmi miatt. „Az Isten-szeretőknek minden a javukra válik” - ez a mondat mindig átsegített engem a nehézségeken. És ezt szerettem volna közvetíteni az emberek felé.- A vasárnapi meghitt ünneplés is azt mutatja, hívei tisztelik Önt. Rendkívül jó kapcsolatot ápol a közösséggel. Miben rejlik ez a tisztelet?
- Ajándéknak tekintem azt, hogy a Jóisten megadta számomra, hogy minden embert el tudok fogadni olyannak, amilyen. Órási tapasztalatom katolikus papként, hogy az emberek a jóra akarnak törekedni. Gyónás alkalmával gyarlóságaikat, gyengeségeiket osztják meg velem, melyeket megbántak. Tehát ők is a jóra vágynak. A Jóisten mindenkit jónak teremtett, és hisz abban, hogy ez a jó, ami lehet nem látszik mindig, elő fog jönni. Ebben kell segíteni az embereket. Hálásak ezért a hívek, hogy bizalmat adunk nekik. Sokan bizonyára ezért munkálkodnak velem szívesen, mert elfogadom őket, és próbálom felismerni az értékeiket.- Ön mindig fontosnak tartotta a hátrányos helyzetűek, elesettek gyámolítását. Miként tud segíteni egy pap a rászorulókon, akár tettekben, akár lelkiekben?
- A családi kör e tekintetben is rendkívül meghatározó volt. Édesanyám sokszor segített azokon, akik az ajtón kopogtattak, akár pénzzel, akár étellel. Láttam, hogy mindig milyen hálásak voltak az emberek ezért, és becsületesen rendezték is a kölcsönt. Egyrészt tehát a szülői példa, másrészt pedig a krisztusi tanítás: „Amit egynek tesztek, azt nekem teszitek” - e két dolog motivált mindig az elesettek felkarolásában. A legtöbb azonban, amit adhatunk, ha meghallgatjuk az embereket, megpróbáljuk megérteni az élethelyzetüket. Hogy érezzék a szeretetet. Lehet bármilyen fejlett egy társadalom, mindig lesznek olyanok, akik kiszorulnak az élet peremére. És erre oda kell figyelni, támogatni kell őket, emellett pedig tanítgatni őket a jobb, felelősebb beosztásra.- Hogy folytatódnak a következő évek? Milyen terveket, feladatokat szeretne megvalósítani a jövőben?
- A plébánosnak 75 évesen kell a nyugdíjazását kérni, úgyhogy remélem a Jóisten még erőt ad, hogy tegyem azt, amit eddig. Különleges, nagy terveket nem szövögetek. Örülök, hogy az elmúlt évtizedekben közreműködhettem a plébánia vagy a Szent József-kápolna felépítésében, ezek nagyon szép vállalkozások voltak. Szeretném, ha a Szent József-kápolnában is fejlődne a közösségi élet, ez még gyerekcipőben jár. Nagy vágyam pedig az, ezért imádkozunk, hogy legalább egy szerzetesrend Pápára visszatelepüljön. A katolikus életünkhöz a szerzetesség szorosan hozzátartozik. Olyan nők vagy férfiak alkotják a rendeket, akik egészen elkötelezik magukat az evangéliumi életre és valamilyen szolgálatot vállalnak az egyházban. Ez egy olyan álom, amit még szeretnék megérni.
Képek:
nincsenek képek
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!