Interaktív foglalkozások a művházban


2010-03-04 22:32:36  | cikk: Babos Petra  | 


A Civil Háló Szövetség kezdeményezésére indult el három évvel ezelőtt a Miénk a Ház című programsorozat. Azért alakult meg a szövetség, hogy a civil szervezeteket bemutassa, megismertesse a pápaiakkal.
- A rendezvénysorozat három elemből tevődik össze. Az első egy kiállítás, amin körülbelül 30 civil szervezet mutatkozik be, fotókkal illetve tárgyi eszközökkel. A másik egy civil szakmai nap volt, melyen ezt a kéthetes programot ismertettük. Több, mint 110 civil szervezet képviselője vett részt ezen, itt pályázati lehetőségeket beszéltünk meg. A harmadik programelem pedig az interaktív foglalkozás, ahol néhány civil szervezet mutatkozik be, mint például a Delta Íjászegyesület, a Tánc-Lánc Alapítvány, a Takácsi Alkotók Közössége és a Látássérültek Klubja.
A ma a diákok táncolni tanulhattak a Tánc-Lánc Alapítvány jóvoltából, illetve az emeleti előtérben pedig kipróbálhatták, hogy milyen a vakok élete. Egy koromsötét szobában kellett kenyeret kenniük, az evőeszközökkel enni, illetve a Braille írást is megmutatták az érdeklődő gyerekeknek. Holnap délután a Delta Íjászegyesület korhű ruhákat és fegyvereket mutat be, valamint a Takácsi Alkotó Közösség tart manuális foglalkozást - mondta el Baloghné Uracs Marianna művelődésszervező.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!