Megnyílt a Fő téri jégpálya


2014-12-29 21:04:26  | cikk: HuHa  | 


Megnyílt a Fő téri jégpálya főképe
Tucatnyi fiatal toporgott ma kora délelőtt a Fő téri jégpálya bejáratánál, hogy ott legyenek az első korcsolyázók között, hiszen a terveknek megfelelően ma reggel megnyílt a létesítmény és 10 órakor indult az első turnus. Már az első órákban sokan választották a jeges szórakozást elfoglaltságuknak: téli szünetüket élvező diákok, apukák apró gyermekeikkel, sőt egy nagymama is, aki lelkesen terelgette unokáit a jégen. A korizók között kezdők és rutinosak éppúgy voltak, az előbbiek óvatosan, olykor a palánkban támaszt keresve próbálgatták magukat, utóbbiak pedig száguldva rótták a köröket az 1000 négyzetméteres területen.
Az első turnus vendége volt Áldozó Tamás polgármester is, aki jelképesen így nyitotta meg az idei szezont.
 -Én úgy látom a feltételek jók, jobbak, mint az előző szezonban és ez minden szempontból elmondható. Jó a palánk, jó a pálya elrendezése, jó a jég és nem csak az időjárás miatt. Sokat dogoztak rajta a szakemberek, kollégáink pedig összegyűjtötték a tavalyi tapasztalatokat és ezek figyelembe vételével alakították ki a pályát. A következő hetekben meglátjuk, hogyan bizonyít a jégpálya az idén – fogalmazott a városvezető az első körök megtétele után. Áldozó Tamás hozzátette, bízik abban, hogy minél többen kedvet kapnak a Fő téri korcsolyázáshoz és éppúgy, mint sok nyugat-európai városban elfogadottá válik ez az attrakció.

Gulyás Eszter és Molnár Judit is az elsők között lépett jégre. Eszter már két éve megtanult korizni, Judit pedig most először húzott korcsolyát. A kezdőként pályára lépő diáklány azt mesélte, görkorcsolyázni szoktak együtt barátnőjével, most pedig a jeget is kipróbálja, és nagyon élvezi ezt a sportot. Eszter rutinos korcsolyásként jónak ítélte a pályát és úgy látja, nagyon hangulatos a Fő téri szórakozás.

Szabó Norbert és kislánya Izabella is az első korcsolyázók között voltak, mint mondták, már tavaly is kijártak a Fő térre, amikor működött a jégpálya. Az apuka balatoni gyerek lévén korán megtanult a jeges sport fortélyait és ezt gyermekeinek is igyekszik átadni, kisfia például már egész ügyesen egyedül rójja a köröket.
-Jövünk mindig, amikor csak időnk lesz rá, mert ez remek elfoglaltság – fogalmazott az édesapa.

A jégpálya minden nap 9.30 órakor nyit, az első turnus 10 órakor indul és 21 óráig négyszer két órás turnusokban élvezhetik e remek téli sportot a vendégek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!