Kitekertre a tyúkok nyakát


2014-12-21 09:16:08  | cikk:  | 


Egy Pápa környéki ház hátsó udvarába ment be, majd a baromfi ólban kitekerte hat tyúk nyakát az éj leple alatt egy helyi lakos. A Pápai Rendőrkapitányság egyenruhásai a helyszínre érkezést követően egy órán belül elfogták az elkövetőt. A sértett 2014. december 15-én délelőtt tájékoztatta a hozzá kiérkező Veres Sándor r. törzszászlóst és járőrtársát Hajdu Péter r. törzsőrmestert arról, hogy az udvaron elhelyezett szárogatóról több ruhadarab is eltűnt, valamint hiányzott a garázsból az ott tárolt vashulladék. A hölgy közölte azt is, hogy a melléképületben látott egy ismeretlen kerékpárt, aminek az alatt, míg lányát értesítette a káreseményről, nyoma veszett. A rendőrök helyszíni tartózkodása alatt jött rá a károsult arra, hogy több tyúkja sincs meg. A két egyenruhás azonnal adatgyűjtésbe kezdett, majd rövid időn belül eljutott a faluban lakó 53 éves O. Ferenc házához, amelynek udvarán megtalálták a sértett által említett kerékpárt. Az alvó férfit felkeltették és előállították a Pápai Rendőrkapitányságra. Gyanúsítottként történő kihallgatása alkalmával elmondta, hogy előző nap éjfélig italozott a kocsmában, ahonnan kerékpárral indult el. Útközben eszébe jutott egy családi ház, amelynek udvarán korábban tyúkokat látott. Az udvart hátulról közelítette meg, majd a baromfi ólban hat tyúk nyakát kitekerte és egy zsákba tette azokat. A rendőrség még vizsgálja, hogy a hiányzó vas tárgyak és ruhaneműk eltűnéséhez köze volt-e a férfinek. A gyanúsított ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Pápai Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya.

Képek:

nincsenek képek