Plébánossal zárult az év a Kiliáni beszélgetéseken


2014-12-19 12:52:22  | cikk: pt  | 


Plébánossal zárult az év a Kiliáni beszélgetéseken főképe
Szijártó László atya volt a Kiliáni beszélgetések idei utolsó alkalmának vendége. A családias, meghitt légkörű, ugyanakkor a fiatal plébános személye miatt közvetlen és sokszor humorral átitatott hangulatú összejövetelnek ezúttal is a Szent József-kápolna és közösségi ház adott otthont.

A Szent Benedek-plébánia plébánosa mesélt életéről, hivatásáról, az adventi készülődésről, valamint természetesen a karácsony ünnepéről is. Mint mondta, a hívő emberek számára elsősorban Jézus születésének az ünnepét jelenti a karácsony. – Ilyenkor azt ünnepeljük, hogy Isten fia emberré lett és belépett az emberi történelembe. Azonban mindig hozzáteszem, hogy ez az ünnep a családok ünnepe is egyben – fogalmazott Szijártó László, aki kiemelte: amikor befogadjuk Istent életünkbe, a szeretetet fogadjuk be, és ezt kötelességünk továbbadni szeretteinknek, embertársainknak.

A tókerti egyházközség vezetője megjegyezte, hivatását ő is Istennek köszönheti, tőle kapta, de szükség van olyan külső benyomásokra is, amik továbbvisznek az úton. – Nagyon jó plébánosaim voltak. Példát mutattak és rengeteget tanultam tőlük, erősítették bennem a hivatásnak a kegyelmét – mutatott rá Szijártó László. A beszélgetésen megtudtuk továbbá tőle, kedveli a sporteseményeket, a futballt, így szívesen kilátogat a Lombard Pápa labdarúgócsapatának mérkőzéseire is. Szabadidejét pedig leginkább barátai társaságában tölti.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!