Elfogadták a város közlekedésfejlesztési koncepcióját – Ülésezett a képviselő-testület


2014-12-18 22:24:48  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Elfogadták a város közlekedésfejlesztési koncepcióját – Ülésezett a képviselő-testület főképe
Az idei évben utoljára ülésezett Pápa város képviselő-testülete ma délután a Városháza nagytermében. A tanácskozás előtt a jelenlévők néma főhajtással emlékeztek meg a nemrég váratlanul elhunyt Borbély Lajosról, a város kulturális-művészeti életének emblematikus alakjáról. Az elismert művésztanár elképesztően gazdag életpályája során többek között vezette az önkormányzat művelődési osztályát, a Pedagógus Művelődési Házat, 11 évig volt a Pápai Nemzetközi Játékfesztivál főszervezője.

Az évzáró ülésen a képviselők egyhangú döntéssel elfogadták Pápa város közlekedésfejlesztési koncepcióját és részletes megvalósíthatósági tanulmányát. A tanulmányt elkészítő szakemberek részletes prezentációval ismertették elkészített munkájukat, amihez az alapos előadás után több kérdést is kaptak. A képviselők összességében elismerően szóltak a végeredményről, ezt szavazatukkal is alátámasztották. A közlekedésfejlesztési koncepció a városra és környezetére teljes körűen készült, 30 éves időtávra szól, továbbá valamennyi közlekedési módot érinti. A fejlesztéseket három fő tematikus célkitűzés öleli fel: Pápa és a járás elérhetőségének javítása; a város és a járás többi települése, illetve az egyes városrészek közösségi közlekedési kapcsolatainak javítása; hatékonyan hasznosítható belső közlekedési hálózat kialakítása Pápán. Áldozó Tamás polgármester a testületi ülést követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a koncepció felvázolta azokat az irányokat, amelyek mentén a helyi közlekedésfejlesztési infrastruktúrának, közlekedésfejlesztésnek, közlekedésszabályozásnak a jövőben alakulnia kell. Mint mondta, a koncepció foglalkozik infrastruktúrafejlesztési résszel: utak, kerékpárutak, parkolók, kerékpártárolók, közlekedési csomópontok átépítésével, építésével. Foglalkozik a közlekedési infrastruktúrát kiegészítő műszaki berendezésekkel, ilyen például az utastájékoztató rendszer. Továbbá foglalkozik menetrendi, közlekedésszervezési kérdésekkel. – A következő évek döntései folyamán ezekből az elképzelésekből kell majd kiindulnunk – hangsúlyozta a városvezető. A tanulmány bárki számára megtekinthető Pápa város hivatalos honlapján.

A folytatásban megválasztották – a borsosgyőrihez és a kéttornyúlakihoz képest jelöléseljárási hiba miatt kis csúszással – a tapolcafői településrészi önkormányzat tagjait. A testületet mostantól Patyi Károly Sándorné, Vargáné Kósi Márta, Végh Ferencné és Vilmanné Ikervári Lilla alkotja, az elnöki tisztséget továbbra is Zsegraics Gyula tölti be.
A képviselők módosították az önkormányzat idei költségvetését, korábbi döntéseket vezettek át azon. Továbbá módosították a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló önkormányzati rendeletet. Ennek köszönhetően az eddigi adócsoport kettéválik, így egy adóügyi és egy adóbehajtási csoport működik majd a jövőben. Tehát önálló szervezeti egységgé alakul az ellenőrzés és a végrehajtás az adócsoporton belül – tájékoztatott a változás hátteréről Áldozó Tamás.
A testület több beszámolót is elfogadott, köztük a Pápai Polgármesteri Hivatal tevékenységéről szólót. Ezekben az esetekben is egyhangú döntések születtek. – A képviselők szavazataikkal is kinyilvánították, hogy véleményük szerint nagyon jó minőségű munkavégzés folyik a Városházán belül. Ezúton is köszönet jár hivatalnak, a köztisztviselőknek a munkájukért – hangsúlyozta a polgármester.

A vegyes ügyek során egyebek mellett arról határoztak, hogy támogatják pápai diákoknak az Arany János Tehetséggondozó Programba történő jelentkezését, vis maior pályázatot nyújtanak be a Szent István úti híd megrongálódása miatt, valamint értékesítésre bocsájtják a Kisfaludy utcai korábbi hajléktalanszálló épületét.
Baloghné Uracs Marianna, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidőközpont (JMSZK) intézményvezetője kérte munkaviszonyának áthelyezéssel történő megszűntetését, ugyanis a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém megyei szervezetének élén szeretné folytatni a munkáját. Ehhez a képviselő-testület hozzájárult. Áldozó Tamás elmondta, az önkormányzat hamarosan pályázatot ír ki a JMSZK intézményvezetői állására, aminek betöltéséig Bognárné Novák Ilona – Baloghné Uracs Marianna helyettese – megbízott intézményvezetőként irányítja az intézményt.
Zárt ülésen többek között a Kossuth utca 30., illetve a Fő tér 16. szám alatti ingatlan értékesítéséről határoztak. A 2014-es esztendő utolsó képviselői tanácskozása pezsgős koccintással ért véget.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!